CSILLAGOK ÉNEKE

A könnycsepp alakú robogók nagy sebességgel, hatalmas dűnék árnyékában száguldottak a sivatagban, felkavarva a forró homokot. Skye Leontist követte, aki magabiztosan hajtott előtte, láthatóan tökéletesen kiismerte magát a homoktengerben. Kilométereken át szó nélkül utaztak, mígnem a hőségtől remegő horizontot sötét hegyvonulat törte meg. Itt, a homokkőből álló sziklafalak között húzódott a keskeny Khem szurdok, egy több kilométer hosszú, széles vájat. Ennek a végében helyezkedett el Nabat elhagyatott sziklavárosa. Egykor az Ámon bolygó első gyarmatosítói hozták létre, akik a szurdokban eredő folyónak köszönhetően lakható életteret tudtak kialakítani, ami a homokviharoktól is védve volt. Idővel a teljes társadalmuk és vallásuk alkalmazkodott a sivataghoz, mígnem a gyökereik a feledés homályába vesztek. Senki nem tudta már pontosan, honnan is érkeztek ide, azonban legendáikban tovább élt a Nagy Utazás emléke. Miután a szurdokban hömpölygő folyó kiszáradt, nomádokká váltak, akik a homoktengerben vándoroltak oázisról oázisra. Csupán a nabati templomban maradtak szerzetesek, akik aszkéta életet folytattak, ám most őket is elkergette a Fekete Tűz Testvérisége. A térképeket tanulmányozva Skye kénytelen volt elismerni, hogy stratégiailag okosan cselekedtek, mivel a Nabat városa után következő szurdok vezetett a Nefer-kráterhez. Az ügynök és a csempész leállították robogóikat a szurdok bejáratának közelében, néhány nagyobb szikla takarásában. Ezután rejtve maradva a sziklafalhoz siettek, majd mászni kezdtek fölfelé. Ehhez speciális kesztyűket használtak segítségül, amiknek anyagát kívülről apró karmok borították, biztos fogást szolgáltatva viselőiknek. Leontis szerezte be a kesztyűket, ám Skye inkább nem is akarta tudni, hogy honnan. Hosszú percekig másztak, míg végül felértek a sziklafal tetejére, ahol a szurdok vonalát követve indultak tovább. Fürgén osontak sziklától szikláig, és ahogy teltek a percek egyre több őrrel találkoztak, amikor lenéztek a szurdokba. Csuklyás, sugárvetőket szorongató szektatagok vesztegeltek a szoros különböző pontjain. Skye számára inkább tűntek katonai, mint vallási csoportnak. Hamarosan aztán elérték magát a romvárost. Itt a kanyon kiszélesedett, és egy majdnem tökéletes kört alkotott. Az elhagyatott, több tucatnyi, sziklából kifaragott, lépcsőzetesen egymásra épült ház kísérteties látványt nyújtott sötéten tátongó, szögletes bejárataikkal és ablakaikkal.

Trenton Wescott lelkesen huppant bele az ülésébe, majd figyelmét a félkör alakú konzol kijelzőjére fordította. A Phulax 4 nevű megfigyelőállomáson dolgozott, ami a galaxis egyik külső részén, a Centaurus-karnál helyezkedett el. A gömb alakú állomás részét képezte annak az obszervatóriumokból álló hálózatnak, melyek feladata elsődlegesen a csillagközi objektumok felismerése és figyelemmel kísérése volt. Ritkán, de előfordult, hogy a végtelen kozmoszból olyan objektum közelítette meg a Tejútrendszert, és ezzel együtt magát a Galaktikus Uniót, ami kockázatot jelentett. Ötven évvel ezelőtt egy harminc kilométer átmérőjű aszteroida jelent meg váratlanul a galaxis szélén. Nagy sebességgel és veszélyes röppályán érkezett. Túl későn vették észre, így komoly katasztrófát okozott. Gyakorlatilag félresöpörte az útjába kerülő Ladinax gázbolygó holdját, melyen több mint kétszáz fős bányászkolónia létesült. A gigászi aszteroida még csak le sem lassult, amikor nekiütközve az apró holdnak porrá zúzta az égitestet, tovább nyomulva az Unió területére. Ezt követően az Űrflotta Gargantua nevű rombolója megpróbálta szeizmikus töltetekkel semlegesíteni a csillagközi látogatót, de csak azt érte el, hogy az űrszikla darabjaira hullott. Néhány közülük ártalmatlan pályára állt, azonban akadt három, melyek még mindig veszélyt jelentettek. Azonnal mozgósították az egész Űrflottát, de mire célba értek, egy újabb kolónia veszett oda. Az áldozatok száma ezúttal százezer fölé emelkedett. Szerencsére a flottának sikerült porrá lőnie két veszélyes pályán mozgó darabot, míg a harmadikat rejtélyes körülmények között valami eltérítette. Egymásnak ellentmondó jelentések érkeztek arról, mi történt. Akadtak, akik azt állították, hogy egy civil hajó csatlakozott a flotta két fregattjához, majd megközelítve az aszteroida letört darabját fehér villámok csaptak ki belőle, mire az űrszikla látványosan új pályára állt. Mások teljesen az Űrflottának tulajdonították a sikert, de volt, aki pusztán szerencsének hitte az esetet. Trenton mindig is az első verzióhoz vonzódott, hiszen azt sokkal hősiesebbnek és rejtélyesebbnek tartotta. Elvégre ki ne remélné, hogy léteznek olyanok, akik vigyáznak a galaxisra, ha nagy baj történne? Trenton megnyugvást talált a gondolatban.

CSILLAGOK ÉNEKE

Az objektum állandó sebességre lassulva, egyenesen az Uma gázbolygó felé haladt. Bár nem aszteroida volt, alakja és burkolata igencsak emlékeztetett rá. Felületén százával sorakoztak a kisebb-nagyobb mélyedések, míg hátrafelé elvékonyodó törzse simábbnak hatott. Hajtómű nem is látszott rajta, ám a leghátsó pontjából sűrű fekete füst szivárgott, hosszú csóvát húzva maga után, mintha az így keletkező tolóerő hozta volna mozgásba. Az idegen hajó semmilyen rádióüzenetre nem reagált, csak kitartóan suhant az Uma irányába.

Halált és pusztítást hordozott, fedélzetén vérszomjas utasok várták, hogy kijutva teljesítsék Erebosz akaratát. 

 Csillagok éneke

Részlet a készülő, új sci-fi/fantasy regényből: 

– Aztán mi történt? – érdeklődött egy vörös hajú férfi, mire a pilóta tekintete valahová a távolba révedt. – Hogy mi? A raktár minden be-és kijáratát elbarikádoztuk. A lények kitartóan ostromolták a menedékünket, már azt hittük, közel a vég, mikor… váratlan dolog történt. – Miféle váratlan dolog? – kíváncsiskodott a kocsmáros, aki szintén csatlakozott a hallgatósághoz. – Máig nem fogtam fel, de… egyszer csak az ostrom hangzavara megszűnt, mintha lekapcsoltak volna egy hangszórót. Hosszúra nyúlt a csönd, gyanítottuk, hogy a lények készülnek valamire, aztán egy vihar erejével zendült fel az üvöltésük, melynek hatására az egész épület rezonált. A falak résein hirtelen vakító fény szűrődött be egy pillanatra, és a raktár oldala egyszerűen szétrobbant, ahogy az egyik lény teteme áttörte annak anyagát. Mire elült a por, odakint az összes bestia elpusztult. Az ikerholdak fényében, az emberi és állati tetemek között pedig ott állt két alak. Ruháik alapján külvilágiak lehettek, arcukat köpenyük csuklyája alá rejtették. Ők ketten megmentették az életünket, bár nem tudtuk, miként vitték végbe.

CSillagok éneke

Skye Forgrave kétségbeesetten rohant utcáról utcára, hogy elérje az űrkikötőt, ahol a hajója parkolt. Körülötte mindenhol lángoltak az épületek, robbanások és sikolyok hangja szállt az éjszakában. A vörös hajú nő úgy érezte, mintha a pokolba került volna. Sűrű fekete füst égette a torkát, rémült emberek menekültek minden irányba, hogy kikerüljenek a pusztító infernóból. A Mildon bolygó óceánból kiemelkedő, gigantikus kőoszlopokon álló városait megállíthatatlan tűz emésztette, melynek fénye táncot járt a víz felszínén. Skye nem érzett félelmet, csupán haragot, ahogy megannyi sebesült vagy szénné égett áldozat került az útjába. Lelkiismeret és kötelességérzet viaskodott a szívében, mivel legszívesebben igyekezett volna segíteni mindenkin, ám tehetetlen volt. Hajója, a Bandita egyszemélyes gépnek készült, senkit nem tudott a fedélzetre vinni, és ezért magában átkozta a Sors kegyetlenségét.