A HOMOK BIRODALMA - Csillagok éneke történet

1. NAP

Leontis Cato élvezte a száguldást, ahogy lángvörös, könnycsepp alakú, antigravitációs robogójával hatalmas dűnék árnyékában suhant. Több napos út várt rá, melynek során át kellett jutnia az Erimos sivatagbolygó túloldalára. Ehhez csupán a nanopadjára letöltött navigációs koordinátákat kellett követnie, amik kijelölték az útvonalát. A csempész ugyanis egy versenyen vett részt, melyet Arik Cayne, a Vörös Skorpió nevű bűnszervezet feje hírdetett meg.

Elszánt csempészeket keresett, akik a versennyel tanúbizonyságot tehettek rátermettségükről. A cél Arik erődjének az elérése volt, ahová normál esetben csak meghívással lehetett bejutni. A győztest egy busásan fizető, egyszeri munka várta, egy értékes fűszerszállítmány eljuttatása a Triton Szindikátusnak. A kalózok és a Galaktikus Unió járőrei miatt nem volt veszélytelen vállalkozás. Leontison kívül még négyen jelentkeztek a kihívásra, akiknek külön-külön más útvonalon kellett célba érniük. Amat településéből, egy kis porfészekből indultak neki a végtelen sivatagnak. Azzal viszont egyikük sem volt tisztában, hogy Cayne parancsára egy órával később tíz vadász eredt a nyomukba. A Vörös Skorpió embereiként az volt a feladatuk, hogy megnehezítsék a versenyzők dolgát. Arik Cayne csak a legjobb csempészre tartott igényt, aki képes lehetett túlélni a hajszát.

***

Lassan teltek az órák, de fogytak a mérföldek, és az Erimos csillagának izzó fényében vibrált a horizont. Szürke termoruhája ugyan állandó hőmérsékleten tartotta a testét, de Leontis a sisakja ellenére is érezte arcán a napsugarak kíméletlen forróságát. A robogó műszerfalához csatolt nanopadot megérintve időnként ellenőrizte az útvonalat.

A szőke, göndör hajú férfi nem ismerte a bolygót, de egyelőre nem tapasztalt különösebb nehézséget, miközben állandó sebességét tartva haladt előre a dűnék tengerén. Egyedül a sivatag monotonitása nyomasztotta kissé, ám ennek is meg volt a maga szépsége. Mindezt azonban váratlan esemény bolygatta fel, ahogy kibukkanva egy dűne mögül Leontis sötét sávot pillantott meg a horizonton. Végig, ameddig csak a szeme ellátott. Egy homokvihar felé tartott.

– A csillagokra! – szisszent fel a férfi, és megállította járművét.

Fehér sisakját levéve megtörölte verejtékező homlokát, majd körbe hordozta a tekintetét a tájon. A dűnékből itt-ott már masszív sziklaformációk kezdtek kiemelkedni, megtörve a kietlen táj egyhangúságát. A távolban jól kivehetően húzódott egy sziklafalakkal szegélyezett, széles völgy. Leontis számára egyértelmű volt, hogy nem fog tudni kitérni a vihar elől, hiszen nem is térhetett le az útvonaláról. Minden robogóba jeladót építettek, így Arik Cayne valós időben követhette nyomon a versenyzőket. Leontis elfintorodott. Gyűlölte a szabályokat, de most nem volt választása, tovább kellett mennie. Fogcsikorgatva visszatette fejére a sisakját, majd gázt adva ismét mozgásba lendült.

Nem vette észre a háta mögött, több száz méterrel távolabb felbukkanó, de gyorsan közeledő alakokat.

***

Semmi nem készíthette fel Leontist a fülsértő robajlás, a cikázó villámok, a heves széllökések és kavargó homokszemek őrült tombolására, amikor behatolt a homokviharba. Erősen kellett kapaszkodnia a robogó kormányába, hogy egyenesen tudja tartani a járművet. A gyér látási viszonyok ellenére nem lassított, minél előbb át akart érni a vihar túloldalára.

A következő pillanatban kénytelen volt oldalra rántani a robogót, ahogy egy nagyobb szikla bukkant elő a semmiből. Ezt követően egy villám csapott le tőle nem messze, üveggé változtatva a homokot. Leontis magában átkozódva kerülgette az újabb és újabb akadályokat, a korábban nem látszódó, sziklákból kialakult boltíveket. Körülötte vadul dühöngtek tovább az elemek, miközben egyre sötétebb lett. Közeledett a vihar szívéhez.

Hamarosan a lélegzete is elakadt, amikor rövid időre kitisztult előtte a levegő és a folyamatosan cikázó villámok fényében homoktornádók tucatjait pillantotta meg. Gigászi szörnyek lustán kavargó fergetegét, melyeknek a látványától jeges borzongás futott végig a csempész testén. Legszívesebben azonnal visszafordult volna, ám csak előre mehetett, bele a káoszba. Leontis megacélozta hát akaratát, és tartotta az irányt. Ekkor azonban vörösen izzó plazmasugarak süvítettek el mellette, mire a férfi döbbenten hátrafordulva két ismeretlen alakot látott. Gyorsan közeledtek, miközben folyamatosan tüzeltek a csempészre. Leontis fekete ruhájukról, vörös köpenyükről és csuklyájukról, valamint teljes arcukat takaró légzőmaszkjaikról rögtön felismerte a Vörös Skorpió tagjait. Nyilvánvalóvá vált a számára, hogy Arik Cayne nem játszott tisztán, a verseny életre-halálra zajlott, de ezen már meg sem lepődött.

Újabb lövések dördültek, plazmasugarak cikáztak körülötte, és Leontis a sugárvetőjét előkapva viszonozta a tüzet. Egy kézzel már nehezebb volt tartania a robogót az erős szélben, de igyekezett megtenni minden tőle telhetőt. Ellenfelei egyre közelebb értek, ám pontosan célozni nekik sem volt egyszerű, ami növelte a csempész esélyeit. Viszont újabb típusú robogókon ültek, melyeknek a teljesítménye meghaladta az övét. Tudta, percek kérdése és beérik, így jelentős hátrányba fog kerülni. Gyorsan kellett hát döntenie. Időközben megközelítették az egyik tornádót, és Leontis úgy vélte, hogy most jött el a megfelelő pillanat. Jobb csuklójának egy mozdulatával aktiválta a robogó fékezőrendszerét, mire kissé előrebukott, ahogy megtört a lendülete és üldözői elsuhantak mellette. Leontis máris újra gázt adott és a robogó nagy sebességgel előre lendült. A csempész elmosolyodott a sisakja alatt, és tüzet nyitott ellenfeleire.

A két alvilági alak, amint tudatosult bennük, hogy Leontis a hátuk mögé került, azonnal megfordultak, hogy szembenézzenek vele. Csakhogy Leontis lövései eltalálták a bal oldali férfit, aki hirtelen a vállához kapott fájdalmában, majd a robogójával egy szikla oldalának csapódott, amiről hevesen visszapattant. Mivel jelentősen veszített a sebességéből, és az egyik tornádó túlságosan közel volt hozzájuk, a szélvihar a magasba kapta a járművet a vezetőjével együtt. Kétségbeesett kiáltását elnyomta a vihar dübörgése, miközben annak ereje széttépte a robogót, ami egy röpke másodpercre mindent ragyogó robbanással vont vörös fénybe. Ezalatt Leontis és a másik bandatag elsüvítettek egymás mellett, és bár végig tüzeltek, elvétették lövéseiket. Leontis bosszúsan felhördült, de nem fordult meg, hanem tovább száguldott előre, míg az ellenfele ismét a nyomába eredt.

Hirtelen ötlettől vezérelve Leontis cikázni kezdett a sziklaformációk között, mialatt alig észrevehetően csökkentette a sebességét. Egy-egy plazmasugár vészesen közel húzott el mellette, de a férfi mindig időben fordult fedezékbe. A Vörös Skorpió embere azonban egyre közelebb ért hozzá, és a következő pillanatban váratlan meglepetés fogadta. Leontis, amint ismét befordult két sziklaformáció közé, behúzta a féket, majd ezzel együtt oldalra lendítette a robogó farát, ezzel szembekerült üldözőjével. A vörös köpenyes alak későn vette észre a manővert, és már nem tudott időben reagálni. Leontis, aki továbbra is mozgásban maradt, tüzet nyitott ellenfelére. Lövései becsapódtak a robogó elejébe, valamint két nyaláb az ismeretlen férfi mellkasán égetett füstölgő lyukakat. A csempész látta, ahogy az idegen lefordult a járművéről, ami irányíthatatlanná válva, egy tűzgömb kíséretében csapódott a legközelebbi sziklának.

Leontis megkönnyebbülten sóhajtva fordította meg a robogóját, aztán felgyorsítva száguldott tovább. Körülötte a vihar kérlelhetetlenül tombolt, de végül a férfi átjutott a tornádók között. Fokozatosan kitisztult a levegő, és most először örült a helyi nap forrón izzó sugarainak, miközben a völgyet elhagyva csipkézett hegyvonulatokkal tarkított vidékre jutott.

A verseny folytatódott.

2. NAP

A fagyos éjszakát egy barlangban töltötte, ahol elfogyasztotta tápanyagrúdját és kellő mennyiségű vizet ivott, majd a hajnal első fényénél útra is kelt. Maga mögött hagyva a hegyvonulatokat egy tágas, hófehér síkságra jutott. Sókristályok milliói csillogtak a napfényben, bizonyítva, hogy egykor hatalmas tó borította a helyet.

Minden eltűnik egyszer – jegyezte meg magában Leontis. Nehéz volt elképzelnie egy élettel teli Erimost annak jelenlegi kopár állapotában. A múlt csak egy emlék – jutott eszébe egy régi mondás. Lelki szemei előtt életének tovatűnt jelenetei pörögtek, ahogy árvaként koldult és lopott az utcán, ahogy később eladták rabszolgának, majd elnyerve szabadságát kalóznak állt. Nehéz, de izgalmas évek voltak, mígnem a csempészet útjára lépett. Igen, szerette a kockázatot és vágyta a kalandokat. Ezen szenvedélyének most is hasznát vette, azonban egyéb tényezők is motiválták, hogy részt vegyen a versenyen. Elmosolyodott egy pillanatra, amikor felidézte néhai barátja, Seth Kinton szavait: "A kalandvágy a bátorság és erős szív jele, a kivételes emberek kiváltsága. Aki túlzottan áhítja annak hamar a vesztét okozza!" Leontis bízott benne, hogy nem jut erre a sorsra. Seth sokáig a mentora volt, miután szabaddá vált. Tőle tanulta meg, hogy mit jelent a valódi bajtársiasság és túlélés egy könyörtelen galaxisban. Hiányzott neki az idősebb férfi társasága, akit szinte családtagnak tekintett. Most azonban egyedül kellett boldogulnia.

Egy-két óra múlva, miután átszelte a kiszáradt tavat, ismét hegyvonulatok között találta magát. Útja egy szurdokba vezetett, ami hosszan kanyargott a végtelen sivatagban. Körülbelül a felénél járhatott, amikor váratlanul mozgást észlelt maga előtt. Nagyjából húsz méterrel távolabb megmozdult a homok, és egy embernél is nagyobb, kígyószerű lény emelkedett ki belőle. Rózsaszín, tekergő nyakán lapos, háromszög alakú fej ült, melynek a szája virágként nyílt szét. Leontis gyorsan közeledett felé, látta, ahogy valami kispriccel a teremtmény szájából. Köpedékéből csak egy csepp találta el a robogó orrát, ám az máris apró lyukat égetett a fémbe. A férfi kerekre tágult szemmel, vadul oldalra rántotta járművét, hogy kitérjen a lény elől, ami hangosan sziszegve kapott utána. Szerencsére nem tudta elérni, így Leontis baj nélkül száguldott tovább, azonban robogójának vibrációja az állat több fajtársát is felébresztette, melyek most szintén előbújtak a homok alól. Végig az egész kanyonban.

– Mi a...? – nyögött fel Leontis, és előkapta a sugárvetőjét.

Ujja fegyverének ravaszára tapadt, miközben vadul tüzelve, folyamatosan mozgásban maradva kerülgette a lényeket, amik sziszegve köpködtek az irányába. Savas nyáluk gőzölögve fröccsent szanaszét a sziklafalakon körülötte. Bár sikerült eltalálnia egy-egy teremtményt, túlzottan kellett koncentrálnia a kanyarokra, így végül elrakta a sugárvetőjét. Hirtelen fájdalmasan felszisszent, ahogy egy savas nyálcsík súrolta a karját, félig lemarva termoruhájának szövetét. A bőrét ugyan nem érte az anyag, de égető forróságát így is megérezte. Ki kellett jutnia a szorosból minél előbb!

Ahogy haladt előre újabb és újabb lények emelkedtek ki a homokból, és Leontis már kezdett kételkedni benne, hogy sikerrel járhat, amikor a távolban megpillantotta a szurdok kijáratát. Újult lelkesedéssel növelte sebességét, ám ekkor, amint balra lendült és súrolta a sziklafalat, járműve nekiütközött az egyik állatnak. A férfi ijedten felkiáltva elvesztette a kontrollt, és lefordult a robogóról, ami lelassulva még pár métert suhant előre, aztán megállt a talaj fölött. Leontis fájdalmasan nyögve gurult a homokban, majd széttárt végtagokkal elterült. Bár a sisakja tompította az ütést, egy kis időre így is elájult, de aztán magához térve nehézkesen feltápászkodott. Szédelgett, a szeme előtt fekete pontok ugráltak, miközben körülötte a lények lassan felfigyeltek a jelenlétére. A zsákmány közelsége feltüzelte őket, és Leontis a robogójához sietett, miközben a fejét rázva próbálta összeszedni magát. Az egyik lény köpedéke közvetlenül mellette csapódott a homokba, mire a férfi a járműre pattant. Oldalról egy kitárt szájú teremtmény nyúlt be a látóterébe, és a sugárvetőjét előkapva plazmasugarat küldött a pofájába. Ezt követően gázt adott, és a lények közt szlalomozva szinte kiröppent a szurdokból.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, miközben porfelhőt húzva maga után száguldott a sivatagban. Újabb próbatételt sikerült túlélnie. Rajta maradt az útvonalon, és kitartóan haladt tovább a célja felé.

3. NAP

A kanyon után eseménytelenül telt a délután hátralévő része. Leontis egyetlen élőlénnyel sem találkozott, miközben átvágott a hegyvonulatok és egy őskori erdő megkövült fáinak csonka maradványai között. Éjszakára itt táborozott le, és gyönyörködött a csillagokban, amíg el nem nyomta az álom. Mire felébredt már forrón tűzött a nap, és Leontis ismét útra kelt.

A megkövült erdőből kiérve újabb, dűnékből álló homoktengeren suhant. Keletre tartott, a hatalmas homokbuckák árnyékában tört előre. Lassan delelőre járt az idő, de a táj változatlan maradt. Ezt az egyhangúságot semmi nem törte meg, és ha nem lettek volna birtokában a kijelölt útvonal koordinátái, akkor könnyen hihette volna, hogy eltévedt a sivatagban. A következő pillanatban nagy sebességgel felhágott egy dűnére, melynek a túloldalán azonban több tíz méter kiterjedtségű és mélységű gödör fogadta. Nem volt ideje lelassítani, de a lendületének hála úgy vélte, hogy képes lesz átugratni fölötte. Szinte repült a levegőben, és már a gödör közepe fölött járt, amikor hirtelen homok spriccelt a magasba alulról, mintha csak egy gejzír lett volna.

Olyan erővel találta el a járművet, hogy Leontis lefordult róla, míg a robogó orral előre fúródott a homokba a gödör túloldalán. A csempész azonban kétségbeesetten kiáltva zuhant, hogy végül tompa puffanással landoljon a mélyedés falán. Meglepően puha homokra esett, meg sem ütötte magát, de ezzel egyidőben már csúszott is lefelé a gödör aljára. Hiába kapálózott, a talaj szemcséi megindultak alatta, szinte vízként mosták egyre lejjebb. Ekkor a gödörben megmozdult a homok, és egy förtelmes lény bukkant elő alóla. Fekete, embernél is nagyobb rovar volt, melynek karhosszússágú csáprágói hangosan csattogtak. Leontist pánik fogta el, és előrántotta a fegyverét. Plazmasugarakkal szórta meg a teremtményt, miközben egyre közelebb csúszott hozzá. Célba talált lövései azonban sorra lepattantak kitinpáncélzatáról, de arra elegendőnek bizonyultak, hogy a termetes rovar védekezően összehúzza magát a tűzforró és éles fénnyel villanó nyalábok hatására. Éppen akkor, amikor Leontis a csáprágók közé csúszott volna.

Kétségbeesésében a férfi hirtelen előre lökte magát, és egyenesen az ízeltlábú hátára esett. A lény teste hullámzani kezdett, ahogy vadul dobálva magát próbálta lerázni a csempészt. Leontis azonban erősen kapaszkodott. A félelem szinte megbénította, szeme és szája homokkal és porral telítődött, ám ekkor vakmerő ötlete támadt. Észrevette, hogy a páncél borította szelvények között időnként fehér hús villan elő egy-egy pillanatra. Végső megoldásként sugárvetőjének csövét az egyik ilyen résbe nyomta és meghúzta a ravaszt. Újra és újra. A rovar teste görcsbe rándult, miközben fájdalmas visítást hallatott, aztán teljesen előbújva a homokból a hátsó lábaira ágaskodott. Leontis hangosan kiáltva zuhant a homokba, és mialatt ismét a gödör aljára kezdett csúszni még párszor belelőtt a ragadozóba. A rovar vadul kapálózó lábakkal a gödör falának dőlt, majd egy mély sóhajtással egyszerűen mozdulatlanná dermedt. Leontis pedig megfeszült izmokkal és tágra nyílt szemmel meredt fekete testére a gödör alján heverve.

– A Mars szeleire! – zihált kimerülten, és övének tokjába dugta a fegyverét.

Feltápászkodott és megpróbált kievickélni a mélyedésből, azonban állandóan visszacsúszott, a homokon nem tudott kellő támasztékot találni a lábának.

– Hogy jutok innen ki? – tette bosszúsan csípőre a kezét, miközben az égre emelte a tekintetét.

Ekkor a döglött rovarra pillantott, és egyik szemöldökét felvonva elfintorodott. Nem szívesen, de a lényhez lépett, majd undorodva elkezdett rajta felmászni. Az ízelt lábakat használva kapaszkodónak egyre feljebb jutott. Némi nehézségek árán sikerült felkapaszkodnia és megvetnie a lábát a kissé lapos, de kellően széles fejen, amiről egy ugrással elérte a gödör peremét. Ugyan itt sem volt mit megragadnia, hogy felhúzza magát, azonban végtagjaival addig kapálózott a laza homokban, hogy végül sikerült feljebb tornásznia magát és kijutni a gödörből. Leontis a sisakját a homokba dobva, széttárt karokkal nyúlt el a talajon, hogy kifújja magát. Hosszú percekig hevert így a perzselő napfényben, és bár nem volt vallásos, mégis hálát adott az égieknek, amiért túlélte a méretes rovarral való találkozást.

Miután összeszedte magát a robogóhoz ballagott, felnyitotta az ülését és nagyokat kortyolva szomját oltotta a benne tárolt üveg vízzel. Ezt követően felrakta a sisakját, kiszabadította járművét a homokból, és folytatta az útját.

4. NAP

Az éjszakát ismét a szabad ég alatt töltötte, aznap már nem került veszélybe, és csak egy tűzgyíkokból álló csordát látott a távolban vonulni. Vörös, fekete pöttyös testüket azonban hamar elnyelte a porfelhő, amit vaskos lábaikkal felvertek.

Hajnalban Leontis kijutott a dűnék tengeréből, átvágott egy repedezett talajú síkságon, és hamarosan egy látóhatártól látóhatárig húzódó hegység törte meg a horizontot. A férfi a masszív csúcsok felé száguldott. Arik Cayne erődje, legalábbis a nanopad szerint, valahol a hegyeken túl terült el. Már közel járok – gondolta Leontis, és a tudat izgalommal töltötte el. Csakhogy arról fogalma sem lehetett, hogy vajon a többi versenyzővel mi a helyzet. Ha nem ő győz, akkor nem fog kapni audienciát az alvilág egyik legbefolyásosabb haduránál. Ezt a végkimenetelt nem fogadhatta el.

Figyelmét a gondolatairól kisvártatva vulkanikus folyamatok által alakított bazaltformációk vonták magukra. Tarajos sziklák, lekerekített oldalú, ember nagyságú kúpok, gyűrött sziklafalak és szabályos gömb alakú, hatalmas tömbök vették körül. Szerencsére könnyen navigálható útvonalon kellett haladnia a masszív hegyek árnyékában. Egy éles kanyart követően azonban váratlan látvány tárult a szeme elé, ami megtorpanásra késztette. Egy másik versenyző teste hevert az egyik szikla lábánál, robogójának elszenesedett roncsa még mindig füstölgött. Leontis ösztöne azonnal riadót jelzett, és mozgásba lendült. Abban a pillanatban egy plazmasugár csapódott be mellette. Leontis a bal kéz felőli hegyoldalra nézett, és annak tetején két Vörös Skorpió tagot vett észre. Újabb lövések dördültek, a nyalábok szinte súrolták Leontist, aki a nyakát behúzva suhant előre. Támadói, látva, hogy a rajtaütésük sikertelennek bizonyult, a robogóikra pattantak és leszáguldva a hegyoldalon a csempész nyomába eredtek.

Hosszas üldözés vette kezdetét, melynek során Leontis körül sárgán izzó nyalábok cikáztak, miközben igyekezett minél nehezebb célpontot nyújtani. A bűnszervezet tagjai fokozatosan közelebb értek hozzá, de ekkor a csempész egy útjába kerülő, lapos sziklára hajtott, dobbantónak használva azt. A robogó antigravitációs hajtóműve a magasba lökte Leontist, aki hirtelen előkapta a fegyverét, és félig hátrafordulva célba vette egyik ellenfelét. Négy lövést adott le, amiből két plazmasugár célba is talált. A lövedékek a bandatag mellkasába és a vállába égettek lyukat, kivetve járműve nyergéből a vörös csuklyás alakot. Robogója irányíthatatlanná válva csapódott egy sziklának, majd megsemmisült egy tűzgömb kíséretében. Társa dühösen felhördülve nyitott tüzet Leontisra, aki időközben ismét talajszintre süllyedt, majd nagy sebességgel repesztve hágott fel egy emelkedőre. Ezúttal jóval kisebbet ugratott, és egy gejzírekkel teli, folyamatosan párolgó síkságon találta magát. A távolban egy építmény masszív falai sötétlettek.

Arik Cayne erődje! – tágult kerekre Leontis szeme, ám a következő pillanatban egy plazmasugár süvített el a feje mellett, megpörkölve a sisakját. A férfi vaktában megeresztett egy lövést hátrafelé, majd oldalra rántotta a robogó kormányát, hogy kitérjen egy forró vizet spriccelő gejzír elől. Üldözője kitartóan követte, ám Leontis vakmerően befordult két gejzír közé. Kockáztatta, hogy megégeti magát, de támadt egy ötlete, miként bánjon el az oxigénmaszkot viselő férfival. Újabb és újabb gejzírek között cikázva vezette járművét, mígnem az üldözője végképp elvesztette szem elől a sűrű párának köszönhetően. A férfi összezavarodva lelassított, és megpróbálta a robogó hangja alapján betájolni, hogy merre lehet a csempész, de csak a gejzírek zaját hallotta, ahogy forró vizet öklendeztek a magasba.

Nem vette észre Leontist, aki élesen elkanyarodva megfordította járművét, miközben lekapcsolta annak motorját, hogy némán suhanjon tovább. A férfi végül kísértetként bukkant elő a tejfehér párából. Látta Cayne vadászának sötét alakját kirajzolódni alig pár méterrel odébb, mire bekapcsolta a robogót. Nagy sebességgel lendült előre, és habozás nélkül célba vette az idegent. Több lövést is leadott, eltalálva a bandatag járművét, akárcsak a vállát. A vörös csuklyás fájdalmasan kiáltva rántotta oldalra a robogóját, épphogy kitérve két másik plazmasugár elől. Egyértelműen menekülni akart, ám nem jutott messzire. Leontis utána fordult, hogy elkapja, azonban a vadász óvatlanul egy gejzír fölé suhant, ami éppen abban a másodpercben lökte ki tűzforró vizét. A csempész az utolsó pillanatban lefékezve állt meg, miközben hallotta ellenfelének halálsikolyát, ahogy szó szerint megsült a kürtő fölött. Látta gőzölgő tetemét a robogóval együtt a talajnak csapódni. Elmúlt a fenyegetés.

Ezt követően elrakta a fegyverét, majd az erőd felé fordította járművét. Végre célba ért!

***

Arik Cayne erődje egy trapéz alakú, vastag falazattal rendelkező komplexum volt, melynek a közepén helyezkedett el a férfi trónterme. Semmi kétség, ezen a vidéken ő uralkodott. Aki hallott már Cayne-ről az tudta, hogy rendkívül hiú férfi, sosem veti meg a fényűzést. Aranyozott, embernél is magasabb háttámlájú széken üldögélt a félhomályos helyiségben. Két testőre az emelvény mellett állva őrködött. A terembe csupán apró kerek ablakokon jutott be a napfény, sejtelmes atmoszférát teremtve a falak között.

Az őrök parancsnoka, egy Maximus Pontus nevű, veterán katona Cayne elé kísérte Leontist, akire kíváncsi tekintetek szegeződtek. A teremben ugyanis rengeteg asztal sorakozott, ahol Cayne emberei vidáman iszogattak és kártyáztak, mások az egyik sarokban felállított, apró színpadon táncoló, szinte meztelen nőket bámulták. Leontis komor pillantást vetett rájuk. Rabszolgák voltak, akik a bűnözők kielégítésére szolgáltak csupán. Helyzetükről jól láthatóan tanúskodott a nyakukon lévő elektropóráz. Ha rosszul viselkedtek bármikor kellemetlen sokk érhette őket. Cayne birodalma nem a könyörületességéről vált ismertté.

– Íme, itt van hát a győztes! – állt fel a kezeit széttárva Cayne, szakállas arcán széles mosollyal, amint Leontis megállt előtte.

Magas férfi volt, aranyozott szegélyű, vörös köpenyt, nadrágot és selyeminget viselt, míg a derekán lévő tokban aranymarkolatú sugárvető lógott. Az ötvenes éveiben járhatott, de a koráról csak sötét szakállában fehérlő szőrszálak árulkodtak. Szigorú, de átható tekintete Leontisra szegeződött.

– Hogy hívnak, fiam?

– Leontis Cato, Mr. Cayne – hajtott fejet a csempész.

– Derék, erős név – biccentett elismerően az idősebb férfi. – Csak te egyedül élted túl a megmérettetést. Ez igazán lenyűgöző.

– Annál is inkább, uram, mivel a legjobb embereimet küldtük, hogy levadásszák a versenyzőket – jegyezte meg Pontus parancsnok.

– Tudod, hogy megy ez, Maximus. Mindig van egy nagyobb hal – kuncogott Cayne, aki vajmi keveset törődött az emberei sorsával.

Az őrök parancsnoka azonban annál többet, és egy ideje már nem tetszett neki ez a fajta viselkedés. A véleményét azonban megtartotta magának.

– Épp ilyen csempészre van szükségem egy fontos szállítmány célba juttatásához – folytatta Cayne. – Ötvenezer kredit lenne a fizetség.

– Igazán nagylelkű ajánlat, Mr. Cayne, de... attól tartok, hogy vissza kell utasítanom! – felelt Leontis.

Szavai döbbent hallgatást eredményeztek a teremben, valaki még a halkan duruzsoló zenét is elnémította. Cayne homlokráncolva, értetlenül meredt Leontisra. Meglepetésük olyan nagy volt, hogy senki nem figyelt fel a mozgásra, ahogy lassan két tucatnyi őr sétált be a terembe, majd megálltak a falaknál.

– Mit jelentsen ez? Hiszen a munka és a kreditek voltak a főnyereményei a versenynek. Minek jelentkezik egy csempész, ha végül mégsem akar nekem dolgozni?

– A hajóm totál károssá vált, inkább csak szervezni szoktam mostanában a szállításokat. Egyébként más okom volt ide jönni – tette csípőre a kezét Leontis.

– Ugyan miféle okról van szó? – lépett közelebb Cayne, és érces hangjába enyhe türelmetlenség költözött.

– Rémlik a Seth Kinton név, Mr. Cayne?

– Seth Kinton? – szaladt fel az alvilági fejes szemöldöke a homlokára. – A Hét Csillag kalózbanda vezére? Mi köze van neki ehhez az egészhez?

– Csak annyi, hogy maga ölette meg – felelte Leontis, és a tekintete villámokat szórt. – Seth Kinton a mentorom volt.

– Ó! Értem már – fonta karba a kezét Cayne. – Azért jöttél, hogy bosszút állj érte? Attól tartok, hogy az esélyek nem kedveznek neked.

– Seth Kinton nem csupán Leontis mentora volt, uram – dörrent Pontus parancsnok öblös hangja. – Egykor bajtársak voltunk, és ő megmentette az életemet.

Cayne szóra nyitotta a száját, de torkán akadt, amit mondani akart. Leontis, aki előkapta a sugárvetőjét, egyszerűen mellkason lőtte a férfit. Cayne megtántorodott és lenézett a testén füstölgő lyukra, majd értetlen tekintettel térdre rogyott. Testőrei mozdultak, hogy a segítségére siessenek, azonban Pontus parancsnok lövései gyorsan leszedték őket. Dühös kiáltások zendültek fel, és Cayne emberei talpra ugrottak, hogy megbosszulják a történteket, azonban az őrök az arcukba nyomták a sugárvetőiket. Ennek köszönhetően gyorsan lenyugodtak a kedélyek.

Leontis Cayne-hez lépett, és szánalmas pillantást vetett rá. A bűnszervezet vezérének tekintete egyre ködösebbé vált, mire a csempész a talpával hanyatt lökte az idősebb férfit, aki élettelenül terült el a márványpadlón.

– Azt hiszem, itt végeztünk, parancsnok – szólt Leontis, mire Pontus bólintott.

– Valóban. Az egyik emberem a hangárba kísér, aztán visszarepít a fővárosba.

– Ingyen fuvar? Jól hangzik.

– Minden jót, Leontis! – intett a parancsnok. – Itt elrendezek mindent. Úgyis régóta esedékes volt a főnökváltás.

A csempész halvány mosoly kíséretében bólintott, és elrakva a sugárvetőjét az egyik őr nyomába szegődött. Két óra múlva már az Erimos fővárosának kikötőjében várakozott, hogy felszálljon egy hajóra. Elvégezte, amiért a bolygóra jött, véget ért a személyes küldetése.

Tekintetét az égre emelve, elégedetten harapott az Ikranról származó édesgyökérbe, amit egy helyi árustól vett. Ideje volt új kalandok után nézni a csillagok között.

VÉGE