AZ ÜNNEPSÉG

Az Athéntól délre található villa udvarán Iliász Venizélosz nyomozó türelmesen várakozott a medence mögötti bokrok között. Késő éjszaka volt, mindenhol síri csönd honolt, csak a tenger felől fújó szél suhogtatta a ciprusfák leveleit. Iliász minden idegszálával a környezetét pásztázta, miközben titokban élvezte a nyugalmat. Hosszú este állt mögötte, melynek során emberek tucatjai vették körül hosszú órákon át. Ez a fajta környezet, bár nem sokszor volt alkalma átélni, mindig lefárasztotta egy idő után.

A feleségével, Elektrával, a villában rendezett partin vettek részt a Halkiász házaspár meghívásából. Érkezésükkor a Halkiászok testőrnek is beillő sofőrje köszöntötte őket az ajtónál állva. Kósztasz és Ariána Halkiász az üzletember unokahúgának, Eléninek a tizennyolcadik születésnapját ünnepelték, aki fölött ők gyámkodtak négy éves kora óta, miután a szülei autóbalesetben életüket vesztették. Az eseményre pedig összecsődítették Athén krémjét. Színészek, politikusok, cégvezetők, bírók és iparmágnások jöttek el megünnepelni a lány jeles napját. Iliász Elektra miatt jött el a partira, mivel Eléni szerette a dalait és meg is kérték, hogy énekeljen pár számot az éjjel. Iliász persze kilógott a sorból, nem tartozott ilyen előkelő társaságba, és feszengett is elegáns öltönyében, de a figyelmét hamarosan valami más vonta magára. A nyomozónak feltűnt ugyanis, hogy sehol nem lehetett látni magát az ünnepeltet. Ezt mások is észrevették, csakhogy szólt a zene, Elektra hangja mindenkit elvarázsolt, folyt a pezsgő és a bor, így a hangulat folyamatosan emelkedett.

Persze, Kósztasz Halkiász össze-vissza telefonálgatott Eléni miatt, ám az unokahúga hollétére nem derült fény. A telefonja kicsöngött, de egyszer sem vette föl. A férfi látványosan bosszankodva elhintette, hogy a lány az új fiújánál lehet a városban. Iliász ezt különösnek találta, hiszen mégis csak az ő kedvéért rendeztek több száz fős összejövetelt. Tovább azonban nem faggatózhatott a ház uránál, mivel az üzletembert egy pénzügyminiszter hívta magával a teraszra, hogy megvitassanak valami fontosat. Ezt követően a nyomozó, ösztönös kíváncsiságtól hajtva, a pincéreket koordináló házvezetőnőhöz ballagott. Tőle megtudta, hogy Eléninek mostanában gyakran voltak hangulatingadozásai, amit csak tetőzött kissé nehéz természete. A házvezetőnő azonban biztosította Iliászt, hogy máskülönben aranyos és nagylelkű lánynak ismerte meg, akit csak a nevelőszülei elkényeztettek, azonban lassan kezdett benőni a feje lágya. Egy Jórgosz nevű, vagány fiúval jött össze, aki valamilyen motoros klub tagja volt. Halkiász úr és a felesége nem igazán rajongtak érte, és ez miatt többször is összeszólalkoztak Elénivel. A szemüveges asszony elmondása szerint aznap délelőtt is sor került egy ilyen szóváltásra, mivel a lány a barátjához készült menni, azonban Halkiász úr ezt nem nézte túl jó szemmel.

– Lehetséges, hogy ezért nem jelent meg a saját születésnapi buliján? – töprengett hangosan Iliász, majd a házvezetőnőnek szegezte a kérdést, ami befészkelte magát a fejébe. – Látta távozni Elénit a vita után?

– Nem, azt hiszem, hogy nem láttam – ingatta a fejét az asszony elgondolkodva. – Tudja, elég kapkodva lett megszervezve ez a kis mulatság, és sok volt a dolgom. Takarítás, a szemetet kellett kiürítenem a kukákból, lemosni az ablakokat stb. A vitát is csak véletlenül hallottam, utána többször is kimentem az udvarra kirázni a szőnyegeket és hasonlók miatt. Szerintem egyébként fölöslegesen aggódnak érte, már sokszor előfordult, hogy későn jött haza.

– Nem lehetséges, hogy csak a szobájában lapul, és nincs kedve a társasághoz?

– Erősen kétlem, nyomozó. A szobája fönt van az emeleten, zárva az ajtaja délelőtt óta. Kopogtattam rajta pár órája, amikor még a folyosón söprögettem. Ha Eléni kisasszony a szobájában lenne, akkor nekem biztosan ajtót nyitott volna.

Az elhangzott információk, bár hétköznapinak számítottak, mégis gyökeret vertek Iliász elméjében. Valami nem hagyta nyugodni ezzel az egész helyzettel kapcsolatban, és ez zavarta a legjobban. Olyan volt, mintha egy tüske fúrta volna be magát a bőre alá, melyet egyszerűen nem tudott eltávolítani. Az ösztöne azt súgta, hogy észrevett valami szokatlant, csak képtelen volt rájönni, hogy mégis mi lehet az. A furcsa érzést tetézte, hogy később véletlenül rátalált Eléni lila selyemsáljára is, aminek hegye kikandikált a hidegtálakkal megrakott asztal alól. Ebben még nem lett volna semmi különös, ám Halkiász asszonytól megtudta, hogy a ruhadarab egykor Eléni édesanyjáé volt. Állítólag a lány mindig magánál tartotta, nyilvánvalóan erős érzelmi szálak fűzték hozzá. Nem tűnt valószínűnek, hogy csak úgy hagyta volna elkallódni. Különösen, mivel a házvezetőnő szerint délelőtt a nyakában viselte, ahogy általában szokta.

Később, Halkiász úr telefonálása következtében, megjelent Eléni két barátnője is, akik szintén nem tudták, hogy hol lehet a lány, de aznap délelőtt beszéltek vele telefonon. Nekik azt mondta, hogy délután találkoznak és beülhetnek valahová a barátjával négyesben. Ebből azonban nem lett semmi. Iliász némán figyelve hallgatta ezt a beszélgetést, majd a lányokhoz lépve közbe kérdezett.

– Ismeritek ezt a Jórgosz nevű srácot? Esetleg nem tudjátok a számát?

– Egyszer már találkoztunk vele, amikor elvitte motorozni Elénit – felelte a magasabb, Anna nevű lány. – Teljesen elcsavarta a fejét.

– Nem csoda, amilyen jóképű – jegyezte meg alacsonyabb társa, Anasztázia. – Sajnos egyikünknek sincs meg a telefonszáma!

– És a közösségi médiában sem álltok vele kapcsolatban?

– Eléni azt mondta, hogy utálja az egészet, az Internetet csak muszájból használja, ha szüksége van valamire, ezért nincs is jelen a jól ismert online felületeken – ingatta a fejét Anna. – Kicsit furcsa fiú.

– Persze, hogy az! – horkant fel Halkiász úr. – Nem véletlenül próbáltam óvni tőle Elénit. Ha egy-két órán belül nem kerül elő, akkor biztosan értesítem a rendőrséget, hogy nézzenek a körmére ennek a Jórgosznak!

Ezzel a ház ura méltatlankodva, aggodalomtól terhesen elviharzott, és csatlakozott a feleségéhez, aki épp egy hajózási vállalat tulajdonosával nevetgélt. Iliász hosszasan bámult utána, majd feltett még pár kérdést a lányoknak, aztán beszédbe elegyedett néhány másik vendéggel is. Volt, akit felismert, másokról azt sem tudta, kicsodák, de akadt köztük, aki személyesen is találkozott már Elénivel. Úgy tűnt, hogy a lány szeretett flörtölni akár idősebb férfiakkal is, mivel tisztában volt a külső adottságaival, karcsú alakjával, telt ajkaival és hosszú, hollófekete hajával. Nyitott személyiségének köszönhetően sokat beszélt, imádott a figyelem középpontjába kerülni. Ellentmondásos természete érdekes jellemvonásokkal ruházta fel. Éppen ezért volt még inkább különös, hogy kihagyta a születésnapi ünneplést. Itt aztán valóban körülötte forgott volna minden. Nem, valami nagyon nem volt itt rendben! Iliász gyanúja egyre inkább meggyőződéssé vált a számára. Tudnia kellett az igazat!

Így hát döntésre jutott, és amikor senki nem volt a közelében, észrevétlenül felsietett az emeletre. Látni akarta Eléni szobáját. Nem sejtette azonban, hogy a lépteit kíváncsi pillantások kísérték.

***

Miközben a földszinten dübörgött a zene és a vendégek továbbra is jól szórakoztak, Iliász két vendég-és egy dolgozószoba után elért az utolsó ajtóhoz. Valóban zárva volt. Hiába próbálta mozgatni a forgó kilincset és helyezett el nyomást az ajtón, nem tudta kinyitni. A kopogására sem érkezett reakció, bár erre is számított. Körülnézve megbizonyosodott róla, hogy egyedül van, majd a zsebéből előhúzta a pénztárcáját és kivette belőle a bankkártyáját. Ezt követően a műanyag lapkát becsúsztatta a zár fölötti résbe az ajtó és a fal között. Türelmes és szakszerű mozdulatokkal végül sikerült lecsúsztatnia a zár nyelve és a fal közé, mire halk kattanással az ajtó könnyedén kinyílt. Belökve a szárnyat Iliász előtt feltárult Eléni Halkiász lakhelye.

A folyosóról beszűrődő fény megvilágította a sötét szobát, benne a falnál húzódó ágyat, melynek láttán kerekre tágult Iliász szeme. Eléni ott feküdt rajta mozdulatlanul, széttárt karokkal. A nyomozó rögvest a lányhoz sietett, hogy felébressze, de hiába szólongatta, Eléni nem reagált semmire, csak nyöszörgött, ahogy megrázta a vállát. Iliász félve ellenőrizte a pulzusát, de szerencsére életben volt, nyugodtan lélegzett. Elkábíthatták! – gondolta a férfi, bár ötlete sem volt, hogy mégis miért. Viszont magyarázattal szolgált a lány eltűnésére. Felvetette azonban a kérdést, hogy ki és milyen okból kábította el? Iliász fejében örvényként kavarogtak a lehetséges megoldások. Ekkor azonban váratlan esemény zökkentette ki a gondolataiból, ahogy hirtelen becsukódott a szoba ajtaja.

Iliász megpördült a zajra, és egy sötét alakot látott maga felé lendülni, aki teljes súlyával az ágynak lökte, majd mindketten a padlón landoltak, ahol dulakodni kezdtek. Ütések záporoztak, ide-oda gurultak, majd végül a támadónak sikerült a nyomozó fölé kerekednie, ujjai a férfi torkára szorultak. Iliász levegőért kapkodva próbálta lefejteni magáról az idegen karját, de az erősebbnek bizonyult nála. Érezte, ahogy a levegő lassan kezdett kiszorulni a tüdejéből, mígnem a maradék erejét összeszedve lerúgta magáról ellenfelét, aki hangosan nyögve vágódott hanyatt. Iliász felköhögött, ahogy szabaddá vált a nyaka, de máris talpra ugrott és a támadójára vetette magát. A sötét alak éppen megpróbált feltápászkodni, így nem maradt ideje elég gyorsan reagálni. A nyomozó ökle hangosan csattant az állán, és az idegen elterült a földön.

Iliász megkönnyebbülten fújta ki magát, aztán a falhoz botorkálva felkapcsolta a lámpát. Pár másodpercig hunyorgott a hirtelen fényárban, majd lepillantva kiütött támadójára döbbenten ismerte fel benne a Halkiász család sofőrjét.

***

Most, két órával később, ahogy Iliász a bokrok között várakozott, újra és újra lejátszotta fejében az éjszaka eseményeit. A kirakós darabkái a helyükre kerültek, különösen, miután sikerült észhez térítenie Elénit az egyik vendégszobában talált üveg Whiskey-vel. Alighogy a lány orra alá tette az alkoholt annak erős illata kiszakította az öntudatlanság börtönéből, bár még ezután is újra meg újra lecsukódott a szeme. Ezt követően Eléni kissé zavarosan, de elmondta neki, mi történt vele aznap, amiből Iliász mindent megértett. Az információk birtokában máris előállt egy tervvel, hogy pontot tehessen az ügy végére. Remélte, hogy Eléni betartotta az utasításait, és eltorlaszolva az ajtót nem hagyta el a szobáját!

A nyomozó várakozása ekkor véget ért, ahogy Kósztasz Halkiász bukkant fel a medencénél. Értetlenül forgatta a fejét, mintha keresett volna valakit, miközben a kezében egy cetlit szorongatott. A papírdarabon ugyanis egy üzenet állt, melyet Iliász küldött neki a sofőr nevében az egyik pincér által a parti vége felé.

– Panajótisz! – kiáltott a villa ura a sofőrt szólítva. – Hol az ördögben van? Mi ez az egész?

– Csöndesebben, Halkiász úr! – lépett elő a bokrok közül Iliász.

– Nyomozó? Mit keres még itt? Azt hittem, távozott a többi vendéggel együtt.

– Nyilvánvalóan nem. Fontos dologról kell beszélnünk, Halkiász úr!

– Maga küldte az üzenetet? Hol van a sofőröm?

– Gúzsba kötve szunyókál az egyik vendégszoba szekrényébe zárva.

A választól Kósztasz Halkiász döbbenten tátotta el a száját, majd felháborodottan Iliászra förmedt.

– Mégis mit képzel, mit művel az én otthonomban, nyomozó? Pont most, amikor Eléni...

– Éppen az ő érdekében cselekszem – vágott a férfi szavába Iliász. – Az unokahúga biztonságban van a szobájában. Ott találtam rá elkábítva, majd a sofőrje rám támadt, és kis híján megfojtott.

– Miket beszél? – értetlenkedett Halkiász. – Ennek semmi értelme.

– Sajnos nagyon is sok értelme van! – lépett közelebb a férfihoz Iliász. – Rájöttem az igazságra, tudom, hogy mi folyik a villában. Hol van a kedves felesége, Halkiász úr?

– A feleségem? Én...

– Itt vagyok, nyomozó! – szállt feléjük Ariána Halkiász hangja, aki a bejárathoz vezető lépcsőkön közeledett feléjük.

Elegáns és kifinomult megjelenését, csinos arcát és formás alakját kihangsúlyozta az ezüstös holdfény, ám a kellemes összképbe erősen belerondított a kesztyűs kezében tartott fegyver, melyet a két férfira szegezett. Széles mosollyal az arcán állt meg előttük.

– Mit művelsz, drágám? – kérdezte hitetlenkedve Halkiász, és tett egy lépést a nő felé, de a felesége határozottan ráparancsolt.

– Ne gyere közelebb, Kósztasz! Komolyan beszélek!

– De hát...

– Fogd már be! Unom, hogy mindig magyarázkodnom kell neked.

– Vége van, hölgyem! Ne rontson tovább a helyzetén! – javasolta Iliász, és egy zsebkendőbe tekert, sárga folyadékkal teli fecskendőt húzott elő az öltönye zsebéből.

– Most büszke magára, nyomozó? – ingatta a fejét gúnyos mosollyal Ariána Halkiász.

– Nem igazán. Jobb lett volna, ha nem kell ilyen felfedezést tennem, hölgyem!

– Elárulná végre valaki, hogy mi ez az egész? – követelt választ felháborodottan Kósztasz Halkiász.

– A felesége azt tervezte, hogy özveggyé válik. Ezt a fecskendőt a szobájukban találtam az ágy melletti éjjeli szekrény fiókjában.

A villa tulajdonosa megrökönyödve tántorodott hátra, ahogy felfogta a sokkoló igazságot, melyet képtelen volt elhinni.

– Hogyan? Ez képtelenség! Ariána soha nem...

– Sosem láttál az orrodnál tovább, Kósztasz – jegyezte meg a nő.

– Szóval... ezek szerint... igaz?

– Fölösleges szépíteni a dolgokat. Igen, drágám, igaz.

– De hát... miért?

– Van némi sejtésem erről, Halkiász úr – vette vissza a szót Iliász. – Attól tartok, hogy a felesége összeszűrte a levet a sofőrükkel, Panajótisszal! Mióta dolgozott maguknak?

– Talán... hat hónapja, nem tudom biztosan. A sofőrrel? Ez komoly?

– Panajótisz ezerszer férfiasabb, mint te bármikor is voltál, Kósztasz! – vágott vissza Halkiász asszony, és dühösen villant a szeme, ahogy a férjére nézett. – Okos, határozott, erős és jóképű, aki tudja, hogyan kell bánni egy nővel.

– És kapzsi, feltételezem – szólt Iliász. – Ő vette rá magát, hogy eltegye a férjét láb alól?

– Számít valamit, hogy kinek az ötlete volt?

– Tény, hogy a lényegen mit sem változtat. A gyilkosság, még ha nem is jut el a végső stádiumába, akkor is gyilkosság marad. Ezzel a fecskendőben lévő méreggel akarták megölni Halkiász urat. Arra nem gondoltak, hogy a boncolás kimutathatja?

– Akitől szereztem azt állította, hogy természetes anyag, ami lebomlik, így nem lesz azonosítható – vont vállat a nő. 

– Hát persze! – bólintott Iliász, aki igyekezett húzni az időt, mialatt a fecskendőt visszadugta a zsebébe. – Tudja, honnan szereztem erről tudomást? Elénitől.

A lány neve hallatán Ariána Halkiász arcán megrándult egy ideg.

– Az a kis boszorkány mindig utált engem.

– Szerintem maga sem kedvelte, máskülönben nem kábította és zárta volna el a szobájába. Eléni többször is látta csókolózni Panajótisszal, de nem szólt egy szót sem róla. Viszont, amikor rájött, hogy mit tervez, már nem tudott hallgatni tovább. Sajnos azt hitte, hogy elég, ha figyelmezteti, de ez kevés volt, igaz?

– Figyelmeztetni? – nevetett Halkiász asszony. – Az a kis fruska megfenyegetett, nyomozó, hogy hagyjam el a házat, ha jót akarok magamnak, különben mindent elmond a bácsikájának.

– Ez pedig szóba sem jöhetett, hiszen akkor borult volna a tervük a sofőrrel. Úgyhogy inkább elkábította a lányt, és bezárta a szobájába egész napra. Erős anyagot használhatott, ami így kiütötte.

– Délután már ébredezett, de adtam neki egy második adagot. Már bánom, hogy nem kapott többet, akkor végleg átköltözhetett volna a másvilágra. Úgy voltam vele, hogy még átgondolom, mihez kezdek vele. Hiba volt, már belátom.

– Hogy lehetsz ilyen szívtelen? – rökönyödött meg az elhangzottakon Kósztasz Halkiász. – Eléni még szinte gyerek. Tőlem miért akartál megszabadulni? Mindig megadtam mindent, amire vágytál...

– És közben hányszor is csaltál meg? Feladtam érted mindent, Kósztasz. Szerettelek, de elárultad a bizalmam. Azt hiszed, nem tudtam azokról a csitrikről, akik lefeküdtek veled? Mindennel tisztában vagyok, drágám. Hallgattam, mert nem akartam botrányt, éltem az életem, azonban egy idő után minden pohár megtelik.

– Főleg, ha egy sofőr is színre lép – mondta Iliász. – Egyszerűbb lett volna, ha beadja a válópert, Halkiász asszony.

– És ne lássam a férjem a padlón csúszva szenvedni, miközben a méreg szétárad a testében? Ön nem értheti mindazt, amin keresztül kellett mennem miatta, nyomozó! A megaláztatást, amikor tudja, hogy mások is tudják, mit művel a párja, de nem merik a szemébe mondani, csak lesajnáló pillantásokkal illetik. El sem tudja képzelni, hogy milyen sebet ejtett rajtam Kósztasz azzal, hogy elárulta a házasságunkat.

– És maga talán nem árulta el azzal, hogy összejött a sofőrrel? Hiába próbálja igazolni a szándékát, asszonyom! Gyilkosságot készült elkövetni.

– Mikor tervezted beadni a mérget, Ariána? – tette fel a kérdést remegő ajkakkal Kósztasz Halkiász.

– Lefekvés előtt, drágám. Mindig iszol egy pohár vizet elalvás előtt, hogy ne száradjon ki a torkod. Álmodban megállt volna a szíved, amivel egyébként is volt már problémád, így senki nem csodálkozott volna rajta. Így viszont ólommérgezésben kell búcsút vennünk egymástól!

– És hogy képzeli? – húzta össze a szemöldökét Iliász, ugrásra készen megfeszítve az izmait. – Rájönnek majd, hogy lelőtte a férjét. Eléni vallomásával nem számolt.

– Ugyan már, nyomozó! Azt hiszi, Panajótisszal hagyjuk majd, hogy előkerüljön? Így sem tudja senki rajtunk kívül, hogy hol van. Ez a részlet nem jelenthet problémát. Mellesleg, a maga ujjlenyomata lesz a fegyveren. Majd azt mondom, hogy végzett a férjemmel, aztán öngyilkosságot követett el.

– És mégis mivel indokolná meg ezt a képtelen ötletet?

– Élénk a képzelőerőm, biztosan kitalálnék valamit. Mondjuk, hogy tőlem akart valamit, de Kósztasz rajtakapta, ahogy erőszakoskodik, és dulakodás közben elsült a pisztoly. Aztán látva, hogy mit tett inkább főbe lőtte saját magát. Nem kerül semmibe némi alkoholt önteni egy halott ajkai közé – sziszegte Ariána Halkiász, és féktelen dühtől villant a tekintete, ahogy lövésre készen emelte rájuk a pisztolyt.

***

Iliász tudta, hogy bármelyik másodpercben elsülhet a fegyver, az életük hajszálon függött. Verejték gyöngyözött a homlokán, ahogy a sötéten ásítozó pisztolycsőbe bámult. A következő pillanatban azonban váratlan dolog történt! Ariána Halkiász már éppen készült meghúzni a ravaszt, amikor lövés hangja hasított az éjszakába.

A váratlan zaj hatására Kósztasz Halkiász ijedten vágódott hasra, míg a felesége rémülten összerezzenve a hang irányába pördült. Iliász azonnal mozgásba lendült, és a nőre vetette magát, akit teljes súlyával a földre döntött, majd rövid dulakodás után kicsavarta kezéből a fegyvert.

– Ne mozduljon! – szegezte Halkiász asszonyra a pisztolyt a nyomozó, és enyhén zihálva a közeli ciprusfa felé intett. – Előjöhetsz!

A fa mögül ekkor előlépett Elektra fekete ruhájában, kezében a mobiltelefonját szorongatva. Aggodalomtól terhes arcán megkönnyebbült mosoly jelent meg a kedvesét látva, aki hálásan biccentett neki. Iliász ugyanis még időben beavatta a részletekbe, majd meghagyta, hogy rögzítsen mindent, ami elhangzik majd a medencénél, aztán a kellő időben lejátszon egy lövést imitáló hangfájlt. Kockázatos terv volt, azonban elegendő bizonyítékot szolgáltatott Halkiász asszony és a sofőr ellen.

– Jól van? – kérdezte Iliász Kósztasz Halkiásztól, aki az öltönyét leporolva lépett mellé.

– Minden rendben – felelte síri hangon az üzletember, és bánatos tekintettel bámult a fűben könyöklő feleségére, aki zilált hajjal, dühösen fújtatva meredt maga elé. – Köszönöm, nyomozó! Megmentette az életemet.

– Szóra sem érdemes – vont vállat Iliász, és együttérző pillantást vetett a férfira. – Menjen, és nyugtassa meg az unokahúgát, Halkiász úr! Biztosan hallotta a hamis lövést.

– Addig hívom a rendőrséget – közölte Elektra, és már tárcsázta is a hatóság számát.

– Legyen átkozott, Venizélosz! – köpte a szavakat Ariána Halkiász. – Ezt sosem bocsátom meg magának!

– Nem baj, asszonyom. A rácsok mögött kellő ideje lesz önvizsgálatot tartani.

Fél óra múlva gyorsan közeledő szirénák éneke törte meg az éjszaka csöndjét.

VÉGE