2.

A baljós szavak beleégtek Tamás elméjébe, és másnap zaklatás gyanújával feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen. Természetesen az üzenetnek semmi értelme nem volt a számára. Senkit nem tudott, aki ártani akart volna neki, és ezt meggyőzően állította is az őrsön, ahol megígérték, hogy utána járnak az esetnek. A férfi, legalábbis a hatóság embereinek reakciójából, kételkedett ebben, azonban a véleményét inkább megtartotta magának.

Ezt követően a bankba indult, ahonnan egy prominens ügyfelét látogatta meg a befektetése miatt, majd késő délután hazafelé vette az irányt. Ekkor tűnt fel neki, hogy valaki követi. Egy kék BMW-t vett észre, melyet már korábban is látott a visszapillantóban a nap folyamán. Kék BMW! A szíve hevesebben kezdett verni, ahogy eszébe jutott, hogy Ramóna is egy ugyanilyen kocsit üldözött, ami a halálba vezette. Paranoia kerítette hatalmába, de válaszokat akart és bizonyosságot. Tett hát egy kört a városban, hogy megfigyelje kéretlen árnyékát, majd Gyöngyös egyik csendesebb mellékutcájában hirtelen a fékre taposott, és kiugrott az Audijából. Öles léptekkel indult a BMW felé, ami azonban látványosan felgyorsított, és elszáguldott mellette anélkül, hogy kikerülte volna. Tamásnak félre kellett ugrania előle, nehogy elgázolja.

Ki az ördög vagy? – tette fel magának a kérdést, miközben hosszasan bámult a fokozatosan távolodó kocsi után, megjegyezve annak rendszámát.

3.

Az eset után Tamás rögtön értesítette a rendőröket, akikkel megosztotta a BMW rendszámát is. Az őrsön felvették a jegyzőkönyvet, majd Tamás hazament. Bár korán lefeküdt, akkor éjjel nem jött álom a szemére, csak nyugtalanul forgolódott az ágyban, mígnem megcsörrent a mobilja. A rendőrségtől keresték. A kérésére végül utánanéztek az általa megadott rendszámnak, és meglepő módon találtak valamit, melynek láttán úgy döntöttek, hogy jobb, ha felhívják.

A nyilvántartás szerint ugyanis a kék BMW az ő nevére volt bejegyezve.

– Ez lehetetlen! – fakadt ki döbbenten a férfi, de a vonal másik végén lévő hadnagy megerősítette az információt.

Tamás állította, hogy sosem volt a tulajdonában hasonló jármű, amit a hadnagy természetesen nem is cáfolt, hiszen előtte hevert minden egyes adat Tamásról, amivel rendelkeztek. Tisztában voltak vele, hogy nem hazudik.

– Úgy gondoljuk azonban, hogy valaki belenyúlhatott a nyilvántartásba, Lévay úr. Az okot még nem tudjuk, de igyekszünk mélyebbre ásni a válaszokért. Amint lesz új információnk a fejleményekről jelentkezni fogunk! – biztosította a hadnagy, majd elköszöntek és bontották a vonalat.

Tamás döbbenten rakta le a telefonját, majd a gondolataiba merült, ám folyamatosan ugyanaz a kérdés visszhangzott a fejében.

Mi a büdös franc folyik itt?

4.

Meglepő módon a következő pár nap eseménytelenül telt. Nem érkeztek újabb borítékok, sem néma telefonhívások magánszámról, de a kék BMW sem mutatkozott. Tamás, bár ismét beszélt a rendőrséggel a történtekkel kapcsolatban, érezte, hogy nem veszik komolyan. Mivel elcsendesedtek a zaklatások lassan ő is kezdte elhinni, hogy véget ért az ellene irányult, fenyegető tréfa.

Másnap azonban újabb kellemetlen meglepetés várta. Épp a bankba indult, és kilépve mátrafüredi villájának ajtaján hirtelen megtorpant, ahogy megpillantotta egyik csíkos ingét kiterítve az Audi motorháztetőjén. Ebben még nem lett volna semmi bizarr a furcsasága ellenére, azonban a ruhadarabra vérrel írtak egy üzenetet. Elolvasva a szöveget Tamás arcán árnyék suhant át. Fenyegető szavak meredtek rá vörösen és tolakodóan: KÖZELEG ÍTÉLETED NAPJA!

– Ítélet? De mi az ördögért? – sziszegte zaklatottan, és feszülten hordozta körbe pillantását a környezetén.

Rajta kívül azonban senki nem tartózkodott a kerti tóval és sövénnyel díszített udvaron, ahogy a fákkal szegélyezett, csendes utcában sem. Minden nyugodtnak tűnt, azonban a tudat, hogy valaki másodjára járt az otthonában nem csupán félelemmel, hanem növekvő indulattal is eltöltötte. Valaki úgy játszott vele, akár macska az egérrel. Most Tamás volt a préda.

Nem ülhetett tovább tétlenül, várva, hogy a rá vadászó ragadozó fogai a torka köré szoruljanak! Bárki szórakozik is velem, bánni fogja a percet, amikor elhatározta, hogy megkeseríti a napjaimat! – gondolta sötéten, és a fejében egymást kergették a gondolatok, hogy mihez kezdjen a továbbiakban. Még ma venni fog három kamerát, és felszereli azokat a ház több pontján! Igen, talán intézkedik, hogy a zárat is cseréljék le, bár megvizsgálva az ajtót és a kaput egyáltalán nem látott nyomokat, amik erőszakos behatolásra utaltak volna. Ez csak még különösebbé tette az egész helyzetet, miközben a telefonját elővéve felhívta a rendőrséget.

5.

A hatóság emberei meglepően hamar kiérkeztek, és felvették a jegyzőkönyvet a történtekről, alaposan megvizsgálva a helyszínt. Nem számítottak rá, hogy tényleg fognak találni bármit is, abban sem bíztak, hogy komoly az ügy, de a véres ing láttán feltámadt a kíváncsiságuk. Tamás engedélyével kinyitották az Audi csomagtartóját, majd a két egyenruhás szinte egyszerre adott hangot meghökkenésének.

A csomagtartóból ugyanis egy disznó levágott feje bámult vissza rájuk. Mellette egy nagyobb zacskóban az állat többi része is ott lapult, amiből arra következtettek, hogy az ingen található vér a malactól származik, de azért beküldték a laborba vizsgálatra. Átkutatták Tamás házát is, akárcsak az udvarát, de semmi mást nem találtak a helyszínelők, akik temérdek fotót készítettek, vadul villogtatva gépeikkel, mintha az életük múlt volna rajta. Tamás attól tartott, hogy az övé tényleg hajszálon függ, hála ismeretlen zaklatójának.

Miután végeztek a helyszínen a rendőrök távoztak, de biztosították róla Tamást, hogy kiderítik ki állhat a zaklatások mögött. Ő azonban továbbra is erősen kételkedett benne, hogy sikerrel járnak majd, vagy hogy egyáltalán komolyan foglalkoznak az ügyével. Jól tudta, hogy a bürokrácia mindenhol megkövetelt némi papírmunkát, amihez sokszor nem társult gyakorlati eredmény. Ezen gondolatmenetét követve bement a munkahelyére, de sikerült a megszokottól előbb távoznia, és a Gyöngyös szélén álló Tescoban vásárolt három biztonsági kamerát. A fél délutánja azzal ment el, hogy felszerelte a mozgásérzékelős eszközöket, de közben volt ideje töprengeni. Eszébe jutott, hogy rejtélyes zaklatója bizonyára egy hentesüzletből szerezte a disznót, ezért talán hozzá juthat némi információhoz róla, ha végig látogatja a városban lévő húsboltokat. Hamarosan be is pattant az Audiba, és nekilátott a feladatnak. Az internet és helyszíni ismeretének segítségével ellátogatott Gyöngyös valamennyi henteséhez, de csak az utolsónál kapott használható válaszokat. Az eladó ugyanis emlékezett a kék BMW-re, mivel segített a tulajdonosának kivinni a disznót és annak fejét. Viszont kategorikusan kijelentette, hogy állati vért egyik hentesüzlet sem árulhat már egy ideje, mivel hamar romló termék. Frissen csak vágóhidakról, illetve por formájában lehet kapni egy-két helyen.

Tamás csalódottan fogadta a kövérkés férfi szavait, aki azonban azt javasolta, hogy érdeklődjön a város melletti sertéstelepen. Ez ismét reménnyel kecsegtetett. Tamás megfogadta a tanácsot, és alig tíz perces vezetés után elhagyta Gyöngyöst, majd Budapest felé hajtva letért az M3-asról egy mellékútra, ami az említett helyre vezetett. A fák szegélyezte, keskeny sáv, amin gurult meglehetősen hangulatosnak bizonyult, melybe csupán az orrfacsaró bűz volt képes belerondítani. Tamás végül megérkezett a telephez, melynek nyitott kapuja előtt leparkolt, és besétált a területre. Elhaladva néhány munkagép mellett, egyenesen a kapuval szemközti épület felé vette az irányt, ahol az irodát sejtette. Jól következtetett, benyitva ott talált egy negyvenes éveiben járó, kockás inget és szemüveget viselő férfit, aki éppen a szőke hajú titkárnőjének diktált valamit. Tamás felbukkanása alaposan meglepte őket, de segítőkésznek bizonyultak, amikor a kék BMW és a disznóvér felől érdeklődött. Kiderült, hogy a titkárnő "ismeri" a férfit, akit már többször is látott ugyanabban az edzőteremben, ahová hétvégente ő is járni szokott. Valóban vett tőlük disznóvért, mivel értesült róla, hogy mindig tartanak készleten a telepen.

Ennek hallatán Tamás lelkesedése újult erővel izzott fel, és megköszönve a segítséget a kocsijához viharzott. Bepattant az Audiba, és elhajtott, mintha csak puskából lőtték volna ki. Ezúttal forró nyomra bukkant.

– Most elkaplak, te szemét! – dörmögte, és elégedett vigyor ült ki az arcára.

6.

A titkárnő által említett edzőterem a város másik végében, egy bútorboltot magába foglaló, sárga épületben helyezkedett el. Késő délutánra járt az idő, mindössze három kocsi parkolt előtte, és egyik sem a kék BMW volt. Tamás kissé csalódottan vette ezt tudomásul, de az internet szerint egy óra múlva az edzőterem bezár, így elhatározta, hogy türelmesen fog várni addig is. Beszélni akart a tulajdonossal, illetve kíváncsi volt, hogy rejtélyes zaklatója felbukkan-e a helyszínen.

Csigalassúsággal teltek a percek, néha elhúzott egy-egy személyautó az úttesten, de máskülönben egy árva lélek sem közlekedett a környéken, miközben lassan alkonyodni kezdett. Hamarosan az utolsó vendég is elhagyta az edzőtermet, majd a tulajdonos kilépett az ajtón, amit rögtön kulcsra zárt. Tamás fürgén mögötte termett, és a torkát köszörülve megszólította. A harmincas éveiben járó, fekete hajú férfi összerezzent a banki tanácsadó váratlan felbukkanásától, de aztán készséggel válaszolt a feltett kérdésekre. Igaz, eléggé furcsállotta Tamás érdeklődését, aki csak annyit közölt, hogy a BMW gazdája régóta pénzzel tartozik neki, és ezért szeretné megtalálni. Apró füllentés volt, de hatásosnak bizonyult. Az edzőterem tulajdonosa átérezte a problémát, mivel ő is járt már hasonló cipőben.

Ugyan névvel és címmel nem tudott szolgálni, azonban elmondta, hogy akit Tamás keres minden Pénteken délután négykor jár edzeni.

– Mivel Csütörtök van, holnap könnyen összefuthat vele – vont vállat a tulajdonos.

– Biztos benne, hogy el fog jönni? – adott hangot a kételyének Tamás.

– Már hónapok óta szigorúan betartja ezt a szokását.

Tamás ennek hallatán hálásan biccentve, halványan elmosolyodott. Készen állt szembenézni azzal, aki napok óta megkeserítette az életét, és elvette tőle a feleségét. Mert abban egyre inkább biztosabbá vált, hogy a két személy egy és ugyanaz.

7.

Tamás napok óta először érezte úgy, hogy képes lesz nyugodtan aludni. Éjfél után le is csukódott a szeme, ahogy álomra hajtotta a fejét. Az elméje hamarosan elmerült a bársonyosan puha öntudatlanság fekete tavában.

Nem tudta, mennyi idő telhetett el, amikor váratlanul hangosan dübörgő zajra ébredt. Először fel sem fogta, hol van és mi történik, de aztán ismét hallotta a heves kopogást. Újra és újra, tolakodóan és türelmetlenül. A nappali ablaka felől jött a hang. Tamás kiugrott az ágyból, immár teljesen ébren, és hálószobájából kirontva száguldott át a nappaliba. Pillantása az ablakra siklott, azonban odakint egy teremtett lélek sem állt az ezüstös holdfényben. Mielőtt még racionális elméje magyarázatot kereshetett volna a jelenségre, a dübörgő kopogás megint megtörte az éjszaka csöndjét, ám ezúttal a bejárati ajtó felől érkezett. Tamás fürgén a folyosón termett, és megindult az ajtó irányába, azonban hirtelen egy második kopogás hangja ütötte meg a fülét, ami ismét a nappali felől hallatszódott. A banki tanácsadó megtorpant és csak hallgatta a zajt, a hevesen dübörgő kopogásokat, melyek szinte folyamatosan teljes összhangban csaptak fel.

Rövid hezitálás után Tamás végül a bejárati ajtóhoz rohant, és feltépve azt vad kiáltással rontott ki a szabadba. Szíve gőzmozdony módjára zakatolt a mellkasában. Ökölbe szorított kezét ütésre készen emelte fel, csakhogy ezúttal sem látott senkit. Házának udvarán csupán egyedül tartózkodott. Idegei pattanásig feszültek, ahogy a fülét hegyezve, árgus szemekkel pásztázta környezetét, de semmi és senki nem mozdult. Hirtelen azonban ijedten rezzent össze, amikor megismétlődtek a kopogások a ház mindkét pontján, az egyik ráadásul közvetlenül mellette. Az ajtó melletti bokor felé pördült, majd szemöldökét összehúzva egy képtelen gondolat vert gyökeret az elméjében. Tamás egy határozott mozdulattal félrehajtotta a bokor ágait, és a sötétben benyúlt a növény mélyére. Ujjai műanyagot tapintottak, és rámarkolva kirántotta a tárgyat a bokorból: egy memóriakártyát tartalmazó, öklömnyi méretű hangfalat tartott a kezében, melynek alján három piros led világított, miközben teljes hangerőn bömbölt belőle a dübörgő kopogás. Tamás dühösen fújtatva vágta a földhöz, majd rátaposott, és megkereste a másodikat is, amit a nappali ablakához közel rejtettek el. Vad indulatában azt is megsemmisítette, majd a maradványokat látványosan átdobta a kerítésen. Ezt követően visszatért a házba, ahol a laptopját kinyitva belépett a kamerák programjába.

Visszanézte az elmúlt órákat, amíg távol volt otthonról. A szemét dörzsölve, türelmesen pörgette a felvételeket, mígnem az egyiken mozgásra lett figyelmes. Egy szemébe húzott baseballsapkát és napszemüveget viselő alakot látott, aki éppen a bokorban matatott az ajtó mellett. Kétségtelenül ekkor rejthette el a hangfalat. Miután végzett kisétált a kamera látószögéből, nyilvánvalóan, hogy a másik hangfalat is elhelyezze a nappali ablaka alatt. Volt azonban más is, ami felkeltette Tamás figyelmét a felvételen! Részben ugyanis látszódott a kerítés, ami mögött ott parkolt a kék BMW, melynek hátsó része belógott a képbe. Dolga végeztével titokzatos gazdája könnyedén átmászott a kerítésen, aztán beszállt a kocsiba és elhajtott.

Tamás arcán megrándult egy ideg, és magában fújtatva becsukta a laptopot. Hosszú percekig ült a sötétben, miközben megfogadta, hogy másnap kiveri zaklatójából az igazságot, csak kerüljön a keze közé!

8.

Reggel türelmet erőltetve magára ment be dolgozni, majd ismét felkereste egyik ügyfelét, de végig az edzőtermen és a kék BMW-n járt az esze. Kora délután azonban váratlan esemény zökkentette ki a gondolataiból.

Amint visszatért a bankba a főnöke rögvest behívta az irodájába, ahol hellyel kínálta. Máskor Tamás örült volna neki, hogy szót válthat az igazgatóval, azonban a bank ügyvédje szintén jelen volt a helyiségben, és főnökének komor arckifejezése semmi jót nem ígért. Rossz érzés kúszott fel Tamás torkán, ahogy idegességében görcsbe rándult a gyomra.

– Baj van? – kérdezte, mire a bankigazgató mélyet sóhajtva bólintott.

– Így is mondhatjuk. Történt valami, Tamás. Egy órával ezelőtt névtelen e-mail érkezett, ami igencsak súlyos vádakat fogalmazott meg veled szemben. Jól tudod, hogy megbecsült munkaerő vagy, akire mindig lehet számítani, de ilyen esetben, tűnjön bármilyen képtelennek is, ellenőriznünk kell minden állítást.

– Amit meg is tettünk, Lévay úr – szólt közbe szigorú hangnemben a göndör hajú ügyvédnő.

– E... egyáltalán miről van szó? – dadogott zavarában Tamás, akinek verejtékcseppek gyöngyöztek a homlokán.

Általában jól kezelte a stresszes helyzeteket, azonban az utóbbi napok eseményei kikezdték az idegeit.

– Az üzenet azzal vádolt, hogy pénzt sikkasztottál a banktól, Tamás. Pontosabban az ügyfelek által befizetett összegekből. Igen súlyos vád, és miután megvizsgáltuk a pénzmozgást találtunk egy hozzád köthető árnyékszámlát.

– Árnyékszámlát? Ez lehetetlen!

– Pedig nagyon is igaz, Lévay úr – jegyezte meg ridegen az ügyvédnő. – A számla, ahová a pénzek egy része vándorolt a bulgáriai leányvállalatunknál található. A maga nevén.

Ezzel a nő Tamás elé tolt egy mappát, amit kinyitva a férfi szemügyre vehette a számlához kapcsolódó, kinyomtatott adatokat. A neve valóban ott virított feketén-fehéren. Egy pillanatra le kellett hunynia a szemét, ahogy megfordult körülötte a világ, de megacélozva az idegeit sikerült összeszednie magát. A hátát kihúzva nézett szembe vádlóival, és becsukta a mappát.

– Semmi közöm ehhez. Csőbe húztak, én nem loptam el semmit!

– Akkor mivel magyarázza mindezt? – hajolt előre az ügyvédnő, és az asztalra támaszkodva, kihívóan bámult Tamásra.

– Ahogy mondtam... valaki rám akarja kenni a sikkasztást – felelte Tamás, és beszámolt nekik titokzatos zaklatójáról.

Nem szívesen hozta szóba, azonban nem maradt más választása. A bankigazgató és az ügyvédnő csöndben hallgatták végig, majd röpke pillantást váltottak, mielőtt Tamás főnöke megtörte a beállt csöndet.

– Megértem, hogy magánéleti válságon mész keresztül, Tamás, és szeretnék is hinni neked. Banki adatokat azonban rendkívül nehéz hamisítani, speciális szakember kell hozzá, hogy észrevétlenül tehessen meg ilyesmit. Legalábbis olyan valaki, aki képes védett rendszerek feltörésére. Úgy véled, hogy a zaklatód egy hacker lehet?

– Fogalmam sincs, de ebben kétségtelenül az ő keze van!

– Akárhogy is, Lévay úr, egyelőre komolyan kell vennünk a vádakat – sóhajtott az ügyvédnő. – Hivatalosan is kivizsgáljuk az ügyét.

– Addig nekem is meg van kötve a kezem – fintorodott el az igazgató. – A pozíciód a banknál ideiglenesen felfüggesztésre kerül, Tamás. Sajnos a rendőrséget is be kell vonnunk a vizsgálat idejére!

Ezt követően Tamás súlyos léptekkel hagyta el a pénzintézetet. Megszégyenülve, vádló tekintetek kereszttüzében lépett ki az épület ajtaján. Úgy érezte, hogy életének falai most készülnek összedőlni fölötte. Mindaz, amiért olyan keményen küzdött, a siker, amit elért szempillantás alatt darabokra tört, és még a szabadsága is veszélybe került. Ha bűnösnek találják, és nem lesz képes tisztázni magát, akkor a börtön vár majd rá. Bárki csalta is tőrbe alapos munkát végzett. Tamás, anélkül, hogy megállt volna, felnézett a szemben magasló templomra, és aprót biccentett. Istenre esküszöm, hogy bosszút állok ezért!

Átvágott a téglalap alakú Fő téren, beült a kocsijába, majd teljes gázt adva az edzőterem felé vette az irányt.

9.

Mire megérkezett az edzőteremhez a kék BMW már ott parkolt. Tamás megállt tőle néhány méterre, és a kocsijában maradva türelmesen várakozni kezdett.

Lassan teltek az órák, de ő csak várt és várt, ujjai ütemesen doboltak a kormány bőrborításán, miközben tekintetét a sárga épület ajtajára szegezte. Lesben állt, akár egy ragadozó, és önkontrollja végül meghozta gyümölcsét, amikor egy zöld kapucnis, borostás férfi lépett ki az edzőterem ajtaján. Hátizsákjával a vállán egyenesen a kék BMW felé sétált. Tamás azonnal kiugrott az Audiból, és a ránézésre huszas évei közepén járó alak után sietett. Nem vette észre Tamás közeledtét, csak az utolsó pillanatban, de akkor már elkésett. A banki tanácsadó fürgén lerohanta, öklével keményen a veséjére csapott, majd hátulról megtaszítva a BMW-nek nyomta, és hátracsavarta a férfi karját, aki fájdalmasan jajdult fel.

– Mi a fasz van, ember? Megőrültél? – nyögte az ismeretlen, mire Tamás csak még erősebben csavarta meg a karját.

A harag egy kitörni készülő vulkán erejével forrongott benne, legszívesebben ott helyben megfojtotta volna minden bajának okozóját.

– Ki az ördög vagy? – kérdezte sziszegve Tamás. – Milyen beteg játékot űzöl velem, te rohadék?

– Én... fogalmam sincs, ki vagy, haver!

– Rossz válasz – villant Tamás szeme, és a férfi térdhajlatába lépett, aki erre féltérdre rogyott, mire a támadója a fejét a BMW ajtajának csapta.

A kapucnis férfi a betonra rogyott, és vérző orrát szorongatta, de Tamás máris talpra rántotta, és ismét a kék járműnek taszította. Az idegen ruhájába markolt, és az öklével lesújtani készült.

– Várj! Nyugi! – emelte fel a kezét megadóan a zaklatója. – Erre... semmi szükség!

– Akkor beszélj! Mi ez az egész?

A kapucnis felsóhajtott, és rövid hezitálást követően megszólalt.

– Sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok! Oké? Semmi bajom veled, őszintén nem is ismerlek, de aki megbízott, hogy táncoljak az idegeiden nem kevés pénz fizetett. Kicsit megszorultam mostanában, melóm sincs, igazán jól jött az ajánlata.

– Megbíztak? – ráncolta a homlokát értetlenül Tamás. – Kicsoda?

– Nem tudom a nevét, személyesen sosem láttam, csak online beszéltünk, de ott sem láttam az arcát, ráadásul a hangját is eltorzította. Fogalmam sincs, hogy mi a baja veled, haver, de alaposan kihúztad nála a gyufát.

– Ennek semmi értelme – ingatta a fejét hitetlenkedve Tamás. – Nem vétettem senki ellen, hogy ezt érdemeljem.

– Valamit mégis tettél, amiért bepöccent rád – vont vállat a kapucnis, és egy zsebkendővel megtörölte vérző orrát.

– Honnan van a BMW? A feleségem ezt a kocsit üldözte, amikor balesetet szenvedett.

– Erről semmit nem tudok, a megbízóm postán küldte el nekem a slusszkulcsot. A plázával szembeni parkolóban vettem át. Jó kis járgány egyébként.

– Ez kész őrület! – túrt bele idegesen a hajába Tamás. – Mi a helyzet a bolgár bankszámlával?

– Hogy mivel?

– Az ellopott pénzzel, amiért sikkasztással vádolnak a bankban. Valaki feltörhette a bank rendszerét, hogy bűnösnek állítson be. A te műved?

– Dehogyis! – vágta rá felháborodottan a kapucnis. – Nem értek az ilyen hacker témákhoz.

Ez nem vezet sehová – gondolta csalódottan Tamás, és megragadta beszélgetőpartnere karját.

– Komoly bajba kerülhetek, ha nem sikerül tisztáznom magam. Gyere velem a rendőrségre, és mondj el nekik mindent!

– A rendőrségre? – kerekedett el a kapucnis szeme, és a hangjába pánik költözött. – Bocs, haver, de erről szó sem lehet!

– Ugyan miért nem?

– A... megbízóm birtokában van egy... felvételnek, ami bizonyítja, hogy... kábítószert adtam el. Ha a zsaruk megtudják, akkor hosszú évekre bedugnak a sittre! Márpedig, ha beszélek, tuti, hogy elküldi nekik.

– Nekem viszont szükségem van a vallomásodra – erősködött Tamás. – Szerinted én a börtönben akarok rohadni? Tartozol nekem ennyivel!

– Lófaszt! – kiáltott a kapucnis, és kirántotta magát Tamás szorításából, akit ugyanazzal a lendülettel megtaszított, aztán futásnak eredt.

Tamást váratlanul érte heves reakciója, ezért csak késve lódult utána, de hirtelen megtorpant attól, ami a szeme elé tárult. A kapucnis egy ugrással az úton termett, hogy azon átvágva eltűnjön a lakótelep toronyházai között, azonban kapkodásában nem figyelt a környezetére. Abban a pillanatban, hogy a lába az úttestet érintette egy a Mátrából érkező busz egyszerűen elcsapta. A sofőr hangosan dudált és a fékre taposott, azonban már nem tudott megállni. A masszív jármű hangos csattanással vágódott a férfinak, aki rémült sikolyt hallatva több métert repült, majd vértől borítva, kicsavart végtagokkal elterült az aszfalton. Tamás elborzadva bámult a halottra, és nem mert közelebb menni hozzá. Több kocsi is megállt, kíváncsi gyalogosok bukkantak fel, egy nő sikolya szállt a levegőben, és Tamás jobbnak látta, ha felszívódik.

Visszarohant a parkolóba, beszállt az Audiba, majd sietve elhagyta a helyszínt. 

10.

A végén még azt fogják hinni, hogy szándékosan löktem ki a busz elé – futott át Tamás agyán a gondolat vezetés közben. – Vajon még egy gyilkosságot is a nyakamba fognak varrni? Már ezt is lehetségesnek tartotta. Bárki állt is az egész ügy mögött elhatározta, hogy nyomorba dönti. Mi visz rá valakit ilyesmire? – tette fel magának a kérdést, azonban válasszal már nem tudott szolgálni. Ahogy megoldással sem a jelenlegi problémájára, bár erősen törte a fejét, hogy kitaláljon valamit.

Céltalanul vezetve cirkált Gyöngyösön és a környékén, egyik faluból a másikba gurult, miközben alkonyodni kezdett, majd teljesen besötétedett. Tamás csak ekkor döbbent rá, hogy órák óta rótta az utat, ezért úgy döntött, hogy ideje hazatérnie. Félúton járt Mátrafüred felé, amikor megcsörrent a telefonja. Viszonylag lassan hajtott, ezért kézbe vette és a kijelzőre pillantott. Magánszámról keresték, ahogy az utóbbi napokban néhányszor, amikor senki nem szólt bele. Tamás szeme összeszűkült, majd fogadta a hívást. Legnagyobb meglepetésére, ezúttal nem hosszú és fenyegető hallgatást kapott, hanem egy eltorzított hang szólalt meg.

– Nehéz napja volt, Tamás?

A gúny szinte már csípte a férfi fülét, ahogy enyhén recsegve tört elő a mobil hangszórójából. Nem lehetett megállapítani, hogy férfi vagy nő beszélt-e.

– Ki maga? Mit akar tőlem? – kérdezte Tamás, haragtól remegő hangon.

– Szeretné tudni, igaz? – kacagott halkan a vonal másik végén lévő alak. – Lassan felemésztik a kérdések, a bizonytalanság, mely fokozatosan félelemmé alakul át.

– Félelem? Jó vicc! Nem félek magától, és bármilyen beteg játékot űzzön is velem, előbb-utóbb úgyis elkapom!

– Tamás! Tamás! Nem áll jól magának az ilyen beszéd. A fenyegetés nem az erőssége. Észre kellett volna már vennie, hogy én keverem a kártyákat. Önnek egyelőre nem osztottam lapot.

– Kitekerem a nyakát, csak kerüljünk szemtől szembe!

– Már így is vér tapad a kezéhez. Nem volt túl szerencsés dolog, hogy a parkolóban erőszakoskodott a BMW sofőrjével. Manapság, amikor térfigyelő kamerák vannak szinte mindenhol elég könnyen készülhet olyan felvétel, ami... rossz színben tünteti fel. Különösen, amikor sikkasztás vádjával vizsgálódnak maga ellen.

– Látott engem? Követett, igaz? – csikorgatta a fogait Tamás, és dühében rácsapott a kormányra. – Beteg állat! Azt hiszi, ha kompromittáló felvételekkel ijesztget azzal elérhet bármit is? Elég kárt okozott nekem ahhoz, hogy többé ne érdekeljen az ilyesmi.

– Elég, ha a rendőrséget érdekli. Elvégre maga miatt valaki az életét vesztette.

– Baleset volt.

– Persze, csakhogy a térfigyelő kamerák rendszerét gyerekjáték feltörni, és manipulálni a felvételeket. Mit gondol, hogy sikerült csőbe húznom a bolgár számlával? Vannak kapcsolataim, hogy észrevétlenül végrehajtsak ilyesmit. És még csak észre sem vette a pénzmozgást. Erről is gondoskodtam.

– Élvezetét leli mások életének romba döntésében? – förmedt az ismeretlenre Tamás, miközben elhagyta Gyöngyös határát.

– Általában nem, de maga kivételt képez. Nem tagadom, jól szórakoztam a kettőnk kis játékán. Meglepett, hogy sikerült becserkésznie a segítőmet. Ügyes. Igaz, csúnya vége lett, de azért ügyes volt.

– Mi lesz a következő húzása? Talán bérgyilkost küld rám?

– Eszemben sincs. Tulajdonképpen nem érdemes tovább húznom a szenvedését. Tudni akarja az igazságot? Az okot, hogy miért tettem, amit tettem?

– Halljam! – követelte a választ Tamás.

– Nem telefontéma – kuncogott a hívó fél. – Jöjjön fel Kékestetőre két óra múlva! A Kilátónál fogom várni. Itt az idő, hogy rendezzük a számlát!

Ezzel Tamás zaklatója bontotta a vonalat. A férfi hosszas pillantást vetett a mobil kijelzőjére, majd korrigált a kormányon, hogy az Audi visszatérjen a választóvonal mellé. Izgatottság és eltökéltség kerítette hatalmába. Végre pontot tehet ennek az ügynek a végére. Alig várta, hogy szembesüljön az idegennel, aki sötét szándékkal célba vette.

Hazaérve egyenesen lement a ház pincéjébe, ahol kinyitott egy ódon szekrényt, amiben ott hevert elhunyt feleségének civil fegyvere, kedvenc negyvenötöse. Tamás a következő egy órában megtisztogatta, majd teli tárat helyezett el benne, aztán rövid várakozás után elindult a találkozóra.

Azt mondta, hogy nekem nem osztott lapot. Márpedig ezen az estén nálam lesz az ütőkártya!

11.

Az Audi szélsebesen száguldott az éles kanyarokkal tűzdelt úton. Megtörténhetett volna, hogy egy éjszakai vad kiugrik elé, de a szemből érkező, gyér forgalom is kockázatot jelenthetett ekkora sebességnél. Tamás azonban nem lassított.

Elszánta magát a cselekvésre, így a testét elárasztó adrenalintól úgy érezte, hogy az egész univerzumot képes irányítani. Teltek a percek, miközben fokozatosan csökkent az előtte lévő távolság, ahogy maga mögött hagyta Sástót, majd az Oxigén Adrenalin Parkot, és végül megérkezett Mátraházára. Itt azonnal jobbra fordult a Kékestetőt jelző táblánál, és ráhajtott a csúcs felé vezető, meredeken kígyózó, fákkal sűrűn szegélyezett útra. Tamás a kocsijával fürgén falta a kilométereket, és hamarosan elérte a Mátrai Gyógyintézetet, ahol balra fordult, aztán megállt a Kékes Parkolóban. Innen gyalog folytatta az útját, fel egészen a TV-torony Kilátóig, mely piros és sárga fényárban úszott a csillagos égbolt alatt. Lágy szél fújdogált, így a környező bükkerdő sötét lombozatának halkan suhogó zenéje kísérte a férfi lépteit.

Éjfélre járt az idő, rajta kívül egy teremtett lelket sem látott a helyszínen tartózkodni, bár a sípályák gyepcsíkjain ülhettek csillaglest élvező párok, esetleg lelkes amatőrök, de egyelőre síri csönd ülte meg a vidéket. Tamás hevesen dobogó szívvel, türelmetlenül forgatta a fejét, ahogy körülnézve kereste tekintetével azt, aki találkozóra hívta. A Kilátó zárva volt, ezért sejtette, hogy ott biztosan nem lehet ismeretlen zaklatója. Valahol a közelben kellett várakoznia, ha csak nem késik szándékosan. Lehet, hogy el sem fog jönni? A kétely gyökeret vert Tamásban, ám a következő pillanatban mozgásra figyelt fel a szeme sarkából. Elemlámpa fénye villant a fák között, mely egyenesen a férfira szegeződött, aztán már ki is hunyt. Tamás rögvest elindult az irányába, jobb kezét bőrkabátja zsebében tartotta, ujjai rászorultak a fegyver markolatára. Bátorságot merített a hideg fém érintéséből. Határozott léptekkel hatolt be a fák közé, ahol néhány méter után egy tompa hang késztette megállásra. Olyan volt, mintha egy ruhával takart szájból érkezett volna. Úgy tűnt, hogy az idegen még mindig nem óhajtotta felfedni előtte a kilétét.

– Ott elég lesz!

A férfi engedelmeskedett. Ekkor egy alak mozdult meg előtte a sötétben, ahogy lehajolva bekapcsolta a földre helyezett nagyteljesítményű, LED kézilámpáját. Az oldalt felvillanó fény megvilágította alakját, aminek láttán Tamás döbbenten lépett hátra. A sokktól enyhén megszédült, és a torkát értetlen hörgés hagyta el. Elsápadt, mintha kísértetet látott volna. Már nem tudta, mit higgyen, de az biztos, hogy Ramóna, halottnak nyilvánított felesége állt előtte. Hosszú szőke haja dús fürtökben omlott a vállára, zöld szemében átható tekintettel meredt a férjére, miközben csinos arcán gúnyos, de széles mosoly ült. Vékony, fekete bőrkabátot, alatta sötét topot és passzos nadrágot viselt, kiemelve formásan vonzó alakját. Gyönyörű volt, ahogy Tamás mindig is emlékezett rá.

– Szia, drágám! – törte meg a hosszúra nyúlt csöndet Ramóna.

12.

13.

– Honnan tudsz... Bernadettről? – kérdezte Tamás rekedt hangon, kiszáradt torokkal.

– A nővérem volt, te aljas rohadék! – sziszegte Ramóna. – Külföldön tanultam, ezért nem találkoztunk soha.

– Mesélte, hogy van egy húga, de őt... Izabellának hívták.

– Mert az volt az igazi nevem. Megváltoztattam, mielőtt megismerkedtünk. Bernadett halála után tértem vissza Londonból, ott voltam a temetésén is, ahová el sem jöttél. Korábban mesélt nekem rólad telefonon. A gyermeked hordozta a szíve alatt, és még arra sem voltál képes, hogy méltó módon vegyél búcsút tőle! Ez miatt feltámadt bennem a gyanú, hogy valami nem stimmelt a baleset körül. Különösen, amikor a kérdéseimmel falakba ütköztem. A rendőrség egyszerűen semmiben nem működött együtt velem. Az apád keze messzire elért, Tamás. Azt mondták, hogy a térfigyelő kamerák felvételei semmi különöset nem tartalmaztak, ezért törölve lettek. Szerencsére azonban akadt egy nyomozó, akinek a lelkiismerete nem engedte, hogy bizonyítékot semmisítsen meg. Készített másolatot a felvételről, amin látni, hogy értékes perceket vesztegettél el a parton ülve. Perceket, melyek Bernadett halálát okozták.

– Én... nem... csak...

– Ebből nem tudod kimagyarázni magad – ingatta a fejét Ramóna. – Hagytad, hogy a terhes nővérem megfulladjon!

– Sokkos állapotban voltam, oké? Összezavarodtam. Azt sem tudom, hogy jutottam ki a kocsiból.

– Én tudom. Láttam a felvételt a baleset pillanatáról. Egyenesen a víznek hajtottál teljes sebességgel, és még a becsapódás előtt kiugrottál. Tudtam, hogy bűnös vagy, Tamás. Apád miatt azonban érinthetetlen maradtál, ezért ravaszabb megoldáshoz kellett folyamodnom, hogy a közeledbe férkőzhessek. A dédmamámtól egy évvel korábban örököltem egy lakást, amit eladtam, és a pénzből nekiláttam megvalósítani a bosszúmat. Megváltoztattam a nevem, enyhén átszabattam az arcomat, nehogy véletlenül felismerj, ha esetleg láttál fényképen. Elvégeztem egy rendészeti szakot, melynek költségeit én magam finanszíroztam, aztán megvettem a kék BMW-t, mivel tudtam, hogy később még szükségem lesz rá. Türelmesen tervezgettem és álmodoztam, mígnem eljött az idő, hogy mozgásba hozzam az eseményeket.

– Alaposan átgondoltad, igaz? – horkant fel gúnyosan Tamás, miközben kabátja zsebében továbbra is a negyvenötösre szorultak az ujjai.

– Igen, kár is lenne tagadni. Megszerveztem, hogy ugyanazon a bulin találkozzunk, ahol elcsábítottalak. Nem voltam biztos benne, hogy képes leszek megjátszani magam előtted, ám könnyebben ment, mint gondoltam.

– Szóval... minden hazugság volt – suttogta Tamás a fejét ingatva, mivel nehezére esett elfogadni az igazságot.

– Tettem, amit kellett – közölte ridegen Ramóna, bár egy pillanatra, mintha megingott volna a határozottsága, ahogy felgyülemlett benne az elmúlt évek emléke. Végül azonban gyorsan összeszedte magát, és kihívóan nézett Tamás szemébe. – Szerettem a nővéremet, és te elvetted őt tőlem! Az ösvény, amire ráléptem világosan rajzolódott ki előttem. Már nem fordulhattam vissza.

– Hát persze. Annyira nem, hogy megrendezted a halálodat.

– Pontosan. A tartálykocsi sofőrje régi barátja a családnak, egy vállalkozó, aki hajlandó volt teljesíteni a kérésemet. A megbeszélt időben ért a gyöngyössolymosi elágazóhoz, hogy oldalról belerohanhasson a járőrkocsi. Tulajdonképpen egész jól járt, mivel a biztosító busásan fizetett az okozott kár után.

– És a megégett test, amiről azt hitte mindenki, hogy te vagy?

– Egy szerencsétlen hajléktalan, akit holtan találtak a város szélén egy árokban. Senki nem tudta azonosítani, nem voltak nála iratok. A "baleset" előtti éjszakán lefizettem a halottasház biztonsági őrét, és elhoztam a tetemet. Kissé... bizarr folyamat volt, de szükséges. Másnap reggel ott tartózkodott mellettem a kocsiban. Később átültettem a vezetőülésre, a lábát rögzítettem a gázpedálon, és kiugrottam a járműből. Jutott időm mindenre, hiszen az üldözés megjátszott volt. Szerencsére senki nem látott, így egyszerűen elsétáltam a helyszínről – magyarázta Ramóna, némi büszkeséggel a hangjában. – Ja, mielőtt rákérdeznél, lefizettem a patológust, hogy hamisítsa meg a fogmintát, ami alapján azonosítani tudtak.

– Tényleg nem ismertelek – jegyezte meg sértetten Tamás, és villámokat szórt a tekintete. – Veszélyesen számító nő vagy, de még jobb színész. Egyszer sem fogtam gyanút.

– Hiszen ez volt a cél, szívem.

– És én még ostoba módon meg is gyászoltalak...

– Milyen rendes tőled – fintorodott el Ramóna. – A nővéremet bezzeg nem sajnáltad így! Alaposan kiismertelek, amíg együtt éltünk. A zaklatásod során végig sejtettem, hogy fogsz reagálni, és nem okoztál csalódást ezen a téren. Kifizetődő volt, hogy annyi adatot meghamisítottam, betörve különféle nyilvántartásokba, hogy a nevedre írjam a BMW-t. Az ilyen apróságokkal terelgettelek a megfelelő irányba.

– Egyáltalán, hogy tudtad ezt elérni?

– Londonban többek között informatikusnak tanultam – válaszolt a kérdésre Ramóna. – Mellette sikerült szert tennem néhány barátra is, akik igazi hackerek voltak. Megmutattak néhány érdekes dolgot, aminek aztán sok hasznát vettem. Így hoztam létre a neveden lévő bolgár számlát is.

– Mindezt a bosszú nevében? Nem lett volna egyszerűbb, ha... inkább csak megölsz?

– Abban mi lenne az élvezet? – tárta szét a kezét mosolyogva Ramóna. – Nem terveztem kioltani az életed, már sikerült téged elég bajba sodorni, hogy lássan darabokra hullani, amit felépítettél. A mátrafüredi villád és a banki melód már nem sokáig fog boldogítani! Ha pedig mégis megúsznád a felelősségre vonást, hiszen apád neve és befolyása még mindig rendelkezik némi súllyal, akkor nyilvánosságra fog kerülni a szentendrei felvétel!

– Hát kibújt a szög a zsákból! – kacagott Tamás, bár a hangja nélkülözött mindenféle vidámságot. – Mindig is jobban kedveltem az egyenes beszédet.

Ezzel a férfi előrántotta a negyvenötöst a zsebéből, melynek csövét egyenesen Ramónára szegezte.

– Sajnálom, de nem hagyhatom, hogy te dönts a sorsom felől! Itt és most véget vetek ennek az ostoba játéknak!

– Ez a megoldásod mindenre? – intett fejével Ramóna a fegyver irányába. – Újabb gyilkosság?

– Én nem akartam, hogy így legyen! – sóhajtott Tamás szomorúan. – Egyszer már eltemettelek. Lassan kezdtem elfogadni, hogy nem vagy mellettem, aztán visszatértél, és magaddal hoztad a múltat. A múltat, hogy kísértsen. Ami történt, azon már nem tudok változtatni, de két lehetőséget kínálok neked: gyere velem a rendőrségre, valld be, hogy te álltál a zaklatások és a bankszámla mögött!

– Bernadettről pedig hallgassak, igaz? – villant dühösen Ramóna szeme, és ökölbe szorult a keze, ahogy kihívóan tett egy lépést a férje felé.

– Már úgyis évekkel ezelőtt lezárták az ügyet. Ha tényleg van bizonyítékod ellenem, akkor miért nem mentél azonnal a rendőrségre?

– Saját kezűleg akartam igazságot szolgáltatni azzal, hogy tönkreteszlek.

– Ami elárulja, hogy valójában semmid nincs ellenem.

– És mi lenne a másik lehetőség? – kérdezte Ramóna, elengedve a füle mellett Tamás megjegyzését.

– Ismét meghalsz, és ezúttal gondoskodom róla, hogy tényleg átköltözz a másvilágra!

14.

– Tényleg kész lennél végezni velem? – döntötte enyhén oldalra a fejét Ramóna, akár egy kíváncsi kölyökkutya.

– Ha muszáj, akkor igen – bólintott Tamás, és elszántság költözött a hangjába. – Hogy döntesz?

– Egy harmadik opciót választok.

– Miről beszélsz? – húzta össze a szemöldökét a férfi.

– Megfeledkeztél valamiről, szívem! Nem egyedül dolgoztam ellened.

– Na és? Ez nem újdonság – vont vállat flegmán Tamás. – A segéded azonban már nincs köztünk. Elütötte egy busz, emlékszel?

Ramóna csinos arcára ekkor halvány mosoly ült ki, és lesajnálóan mérte végig Tamást.

– Én az igazi társamra gondoltam. Arra, aki kezdettől fogva mellettem állt.

Alighogy ezt kimondta mennydörgő robaj hasított az éjszaka csöndjébe: lövés dörrent a fák között. Tamás megtántorodott, és értetlen pillantást vetett a feleségére, majd térdre rogyott. Az oldalán sötét vérfolt áztatta át a ruháját, mely a szirmait lassan kibontó, bizarr virágra emlékeztetett. A negyvenötös kiesett a kezéből, és elvágódott volna, ha Ramóna nem ugrik oda hozzá, hogy a férfi a vállára támaszkodhasson. Tamás egyre szaporábban lélegzett, miközben kezét a sebére szorította. Ramóna ajka megremegett egy másodperce, de aztán ismét ridegség költözött a hangjába.

– Kár, hogy idáig jutottunk, de nem kellett volna fegyvert fognod rám!

– Ki... ki lőtt? – nyögte fájdalmasan Tamás, és egyre inkább sápadtabbá vált a vérveszteségtől.

– Én voltam! – szólalt meg egy öblös hang, majd egy ötvenes éveiben járó, fekete mellényt és vékony pulcsit viselő, kopaszodó férfi lépett a nagyteljesítményű elemlámpa fénykörébe. A kezében pisztolyt szorongatott.

– Huszár Sándor exnyomozó, akit apád miatt idő előtt nyugdíjaztak, mivel nem akarta lezárni a nővérem aktáját – magyarázta Ramóna. – Ő vezette a BMW-t, amikor "balesetet" szenvedtem.

– Hát ez... csodálatos! Szóval... igaz a mondás, hogy... a múlt elől... nem futhatunk el... – motyogta Tamás, és könyörgőn emelte a feleségére tekintetét. – Ramóna...

Nem tudta folytatni, amit mondani akart. Tamás szeme kerekre tágult, teste görcsösen megrándult, és összeesett. Egyetlen sóhajjal lehelte ki a lelkét, ahogy elterült a füvön. Sem Ramóna, sem Huszár nem szóltak egy szót sem, csak némán meredtek az elhunytra, akit az erdő leveleinek susogása kísért utolsó útjára.

Hamarosan azonban mindketten elhagyták a helyszínt, és belevesztek a fekete éjszakába.

Epilógus

Míkonosz, Görögország

Egy évvel később...

Ramóna, miközben a luxusjacht orrában napozott, élvezettel kortyolt bele a koktélba, amit újdonsült szeretője, Peter Cameron nyújtott át neki.

A férfi egy hajózási vállalat tulajdonosa volt, akivel két héttel ezelőtt ismerkedett meg. Ezúttal nem kellett megjátszania magát, tetszett neki Peter, így örömmel fogadta el a meghívását a hajóra. Ramóna készen állt tovább lépni, hogy egy évnyi rejtőzködés után új életet kezdjen. Néha még eszébe jutottak a történtek, azonban az ügy lezárult, Bernadett és meg nem született gyermeke békében nyugodhatott. Huszárral gondoskodtak róla, hogy semmi esetre se lehessen visszavezetni hozzájuk Tamás halálát. A golyó, mely kioltotta a férje életét egy nem regisztrált fegyverből származott, amit Huszár a Tiszába dobott, időt áldozva annak elrejtésére.

Görögországban Ramóna naponta bújta a híreket, és alaposan megkönnyebbült, amikor hónapokkal később értesült róla, hogy lezárták a nyomozást. Ennek ellenére még sokáig meghúzta magát, és egy hétnél tovább sosem tartózkodott ugyanazon a helyen. Végül a Kükládok turisták és gazdagok által igen felkapottnak számító szigetén találta meg a számítását Peter Cameron személyében. Itt, ahol kocakszerű, hófehér házak vakítóan verték vissza a ragyogó napsugarakat, melyek szikrázó gyémántokként táncoltak a türkizkék tenger felszínén. Itt, ahol senki nem tudta, ki is ő valójában és mit követett el. Esélyt kapott, hogy békét találjon, és Ramóna élni szándékozott a lehetőséggel.

Órákkal később, a kellemes hajókázást követően partra szálltak, és elindultak vacsorázni. Helyi lakosok és turisták tömege hömpölygött a sziget fővárosának hangulatos parti sétányán, miközben a tavernákból buzuki hangja szállt a párás, sós illatú levegőben. Ramóna és Peter kézen fogva andalogtak, élvezve az együtt töltött perceket és a hely atmoszféráját. Hamarosan beültek az egyik tavernába, ahol elfogyasztották a rendelt menüt, majd Peter elkísérte kedvesét a szállodába. Izzott közöttük a levegő, szervezetükben dolgozott a zamatos bor, így végül a nő szobájában kötöttek ki, ahol szenvedélyesen szeretkeztek. A gyönyör hosszúra nyúló percei után végül mindketten álomba merültek.

Az éjszaka közepén Ramóna apró zajra riadt fel. A folyosóról távolodó lépteket hallott, és álmos tekintete ekkor egy fehér foltra figyelt fel az ajtó előtt. A sötét szobában az ablakon beszűrődő holdfény ezüstös sugara éppen a bejáratra esett, megvilágítva a padlón heverő borítékot. Ramóna szeme kerekre tágult, ahogy az álom fátyla lehullott róla, és az ágyból kipattanva döbbenten lépett az ajtóhoz. A márványpadlón ugyanolyan boríték fehérlett, mint amilyeneket annak idején Tamásnak küldözgetett. Képtelenségnek tűnt, de mégis igaz volt. Kapkodó mozdulatokkal nyitotta ki az ajtót, majd kilépett a folyosóra, ahol azonban rajta kívül senki nem tartózkodott.

Ramóna zaklatott arccal, görcsbe rándult gyomorral tért vissza a szobába, és lehajolva felvette a borítékot. Rövid hezitálás után feltépte, majd kivette belőle az összehajtogatott papírlapot. Nyugtalansága minden másodperccel növekedett, ahogy széthajtva a levelet komor pillantást vetett a rajta lévő szöveg tartalmára.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, amikor rájött, hogy csak a szálloda küldött neki udvarias üdvözlőlapot egyfajta vendégváró hagyományként.

– Mi a baj, bébi? – dörmögte álmosan Peter, ahogy felriadt kedvesének elfojtott kuncogására.

– Hogy? Ó! Semmi baj! – mosolyodott el Ramóna, és szándékosan a földre ejtette a levelet, majd bebújt a férfi mellé, aki szorosan átölelte.

Forró csókot váltottak, testük egymáshoz ért, és a vágyuk ismét feltámadt.

– Minden a legnagyobb rendben! – suttogta Ramóna, hangjában kéjes szenvedéllyel, ahogy Peter keze testének intim részére tévedt.

Hosszúra nyúlt az este, melynek során újra és újra áldoztak Aphrodité oltárán.

VÉGE